2024. április 19., péntek - Emma

Hírek

Idén véglegesen elkelhet a Sziget

871

Az alapító tulajdonosoknál maradt 30 százalék várhatóan 2022 év végéig átkerül a 2017 óta többségi tulajdonos amerikai céghez. Lobenwein Norbertet kérdeztük. A 2017-es tulajdonrész-eladásnál úgy nyilatkoztatok, 2021-ig akár lezárulhat a teljes kivásárlás. Hol tartunk most ebben? Azaz az alapító-tulajdonosok tulajdonrésze mikor kerül át a többségi tulajdonoshoz (az amerikai Providence Equity Partnershez, részletek a lenti keretesben - a szerk.)?

A teljes kivásárlás főként a pandémia miatt csúszott, de reményeink szerint az idén lezárul.

„Fontosnak érezzük, hogy ott legyünk a fesztiválok életében, de a döntésünk pont arról szól, hogy ebben az új rendszerben, ahol a tulajdonosi szerepet már nem mi töltjük be, azt éreztük, hogy bölcsebb döntés, ha hátrébb lépünk…” Ezt olvasni az Index cikkében, ez már azt jelenti, hogy le is zárult a folyamat?

Korábban tulajdonosként négyen irányítottuk a Sziget Kft-t: Gerendai Károly, Takács Gábor, Fülöp Zoltán és én, illetve Kádár Tamás cégvezető kollégám. 

Zoli és én a Telekom VOLT Fesztivál és a Balaton Sound alapítói és vezetői voltunk, ezt a feladatot a 2017-es eladásnál még néhány évre örömmel vállaltuk. Úgy látom, nem is tudtunk volna másképp dönteni. Olyannyira közel tartottuk magunkhoz az operatív irányítást, hogy akkor elképzelhetetlennek gondoltuk elengedni a “gyerekeink” kezét és ezt a tulajdonosok is így gondolták.

Bevallom, nem is tudom elképzelni, hogy kizárólag “munkaként” tekintsek arra, amit csinálok, azt hiszem, ez egy igazán irigylésre méltó helyzet. Sokféle munkamódszer létezik, Zoli és én hiszünk abban, hogy az alapítók, főszervezők elhivatottsága és jelenléte a kreatív munka legfontosabb alapja. Ezzel együtt egy épülő, új struktúrában felmértük, hogy a számunkra megszokott és komfortos formában nehezen elképzelhető az irányítás. Közel az ötvenhez látjuk, hogy felnőttek a “gyerekeink", elengedhetjük a kezüket. 

A Szigetet, illetve a VOLT-ot és a Balaton Soundot megvásároló cég ma már a világ vezető fesztiválszervező vállalkozása, mostanra ötvennél is több fesztivált jegyez. A külföldi kollégáktól ebben a pár évben is rengeteget tanultunk és biztosra vesszük, hogy az itthoni fesztiválok is tovább fejlődnek majd ebben a csapatban.

Mit fogtok csinálni ezután? Vannak-e egyéb tervek? 

Idén még szervezőként vagyunk jelen a VOLT-on és a Balaton Soundon. Nem marketingszövegnek szánjuk, hogy ugyanúgy követni fogjuk a fesztiválok következő éveit, mint a szülők a kirepülő gyerekek esetében teszik. Még akkor is, ha ez egy nehéz feladat. 

Emellett az időnk nagy részét továbbra is ebben az iparágban töltjük, nagyon hasonló területeken. 2001 óta létezik a VOLT Produkció Kft, amely 100 százalékban Zoli társam és az én tulajdonomban van. Lendületes, elhivatott, csillogó szemű kollégákkal vagyunk körbevéve, és ezt nagyon fontosnak tartom. A cég fő tevékenysége a 10 éve működő MOL Nagyon Balaton sorozat, amely sok-sok partnerrel együtt a Balaton legnívósabb eseményeit jegyzi. Közöttük a STRAND Fesztivált, a B my Lake-et, a Balaton Pikniket és a most induló ZamJam-et. Ezek mindegyike a VOLT Produkció eseménye, de nemcsak programokat szervezünk, a Balaton márkázásában, turisztikai működésében is próbálunk hasznos szerepet betölteni. 

A deklarált célunk az, hogy a Balatonon jelenlévő kulturális produkciók által - amilyen mondjuk a Paloznaki Jazzpiknik, a Művészetek Völgye, a Sound, a Strand, vagy a VeszprémFest -  az egész régiót egy korábbinál magasabb polcra tegyük. Ez 2022-re a megítélésem szerint megvalósult. Valamelyik nap összeszámoltam: júniustól-szeptemberig, 8-10 műfajban közel 80 világsztár jön a Balatonra. Ha ilyesmit látnék bárhol a világhon egy tó körül, biztosan felkapnám rá a fejem. Fontos feladatunk, hogy erről a kínálatról értesüljön is a potenciális turista. Volt olyan év, amikor a MOL Nagyon Balaton eseményeire egymilliónál is többen utaztak a Balatonra.

Mit terveztek még "utoljára" idénre, mi az álmotok a VOLT és a Balaton Sound esetében?

A kettőnk közti munkamegosztás szerint én a VOLT-ot vezetem, Zoli a Soundot. A VOLT esetében az egyik igazi, számomra fontos sikersztori a Telekommal való kacsolatunk. Emlékszem, 10-15 éve még Liptay Gabi volt a Telekom kommunikációs vezetője, amikor összefutottam vele egy kiállításon a Műcsarnokban és nagyjából rábeszéltem, hogy próbálja ki az akkori T-Mobile a VOLT-ot. 

Később ugyanebben a pozícióban Bánhegyi Zsófi és Szabó Béla is hitt benne, hogy a VOLT lehet egy olyan közös brand, amelyet a Telekom és mi együtt építünk. Az elmúlt évtized bizonyítéka annak, hogy lehet ezt hatékonyan, ízlésesen csinálni, valódi partnerként, együtt gondolkodva. 

Persze a kérdésedre is válaszolok: a Telekommal közösen fejlesztjük idén a KRAFT KERT helyszínt a VOLT-on és később a  STRAND-on is. Ez egy városközpont, nappali programokkal, sok beszélgetéssel, előadással, alkotási lehetőséggel. Az esti órákban pedig egy applikációnak köszönhetően a közönség lehet itt a DJ, akárcsak egy házibuliban, telefonnal lehet dalokat választani, amelyek nem egy bluetooth hangszórón, hanem a színpadon szólalnak meg.

A Sound esetében az én ízlésemhez leginkább a B my Lake Stage programja áll közel. Idén olvadt be a B my Lake a Sound műsorába, ha egyet kellene választanom, Monolinkre biztosan benézek. De ha Zolit kérdeznéd, ő biztosan a VIP-fejlesztésekre a legbüszkébb. Meg is értem. 

A Sziget Zrt. 70 százalékát 2017 elején adták el – a G7.hu akkori információi szerint - 15,2 milliárd forintért a Providence Equity Partners nevű amerikai befektetési alapnak. Az alap célja egy globális fesztiválportfólió létrehozása volt. 

A fezstiválportfólió, a Superstruct Entertainment ma már mintegy félszáz fesztivált tulajdonol világszerte. Az üzletkötéskor Kádár Tamás, a Sziget Zrt. ügyvezetője azt mondta, 2021-ig akár a teljes eladás is lezárulhat, a maradék 30 százalék tulajdonosváltásának azonban az a feltétele, hogy a rendezvény hét egymást követő évre működési engedélyt szerezzen a fővárosi önkormányzattól. A Kreatívnak az ügyvezető a pandémia alatt, 2020 júniusában adott interjút, ebben azt mondta: 4 éves kivásárlási időszakot határoztak meg a felek, a Providence és a Sziget tulajdonosai. „Akkor 70 százalék került a befektetőcéghez, 30 százalék és a menedzsmentjogok maradtak az eladó oldalon. Miután ez az év teljesen vis maior helyzetet hozott, azt gondolom, hogy a feleknek meg kell beszélniük, hogyan tovább, logikailag az üzlet eltolása lenne kézenfekvő. De ez az ő dolguk, nekem nem kell tudnom a megállapodásuk részleteiről.” 

Most úgy néz ki tehát, idén lezárulhat a teljes kivásárlás, tehát elkelhet Gerendai Károly, Takács Gábor, Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán maradék tulajdonrésze is. Ennek egyik előjele, hogy Lobenwein és Fülöp bejelentették, kiszállnak az általuk szervezett fesztiválok operatív munkáiból.

I Forrás: kreativ.hu

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Reggelizni hívnak a Stílusos Vidéki Szállodák

Reggelizni hívnak a Stílusos Vidéki Szállodák

More details
Magyar szálloda az év legjobb új hotelei közt

Magyar szálloda az év legjobb új hotelei közt

More details
Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details
Tuning Találkozó Balatonfüreden, 2024. április 20.

Tuning Találkozó Balatonfüreden, 2024. április 20.

More details
BANFF Hegyifilm Fesztivál, 2024. április 18-19.

BANFF Hegyifilm Fesztivál, 2024. április 18-19.

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details