2026. július 1., szerda - Annamária

Rendezvény Világ

Az Automotive Summit egy évente megrendezett, exkluzív iparági fórum, amely a hazai autóipar legfontosabb vezetőit hozza össze a MOL Campusban. A széttöredezett globális környezet alapjaiban

Berobbant az AI a bankokba, a fintechek felnőttek és a bankokra támadtak, a szabályozók csak úgy szórják az IT-feladatokat, a csalók is támadnak miközben a folyamatos

Az Automotive Hungary 2026 nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás, amelyet 2026. május 18–21. között rendeznek meg Budapesten, a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ területén.

Rangos nemzetközi siker kapujában áll a Virtuózok: Magyarország első és mindmáig egyetlen klasszikus zenei tehetségkutatója hivatalosan is jelölést kapott a 30. Webby Awards-ra. A világ

Április 19-én ismét megtelik kutyaugatással, nevetéssel és közösségi élményekkel a Klauzál Ház hátsó udvara: harmadik alkalommal rendezik meg a Budafok-Tétény Kutyás Baráti Találkozót az Ebugattával,

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai alapján 2026 februárjában közel 1,1 millió vendég érkezett a hazai szálláshelyekre, és összesen 2,4 millió

A szájüreg és a fogak egészsége egyre nagyobb figyelmet kap a longevity kutatásokban. A hosszú és egészséges élet titkait kereső vizsgálatok is alátámasztják, hogy a

2026. április 3-6. között kerül megrendezésre a Hollókői Húsvéti Fesztivál, a hagyományok és az életöröm ünnepe. Gazdag folklórprogram, palóc gasztronómia, népszokások az elmaradhatatlan locsolkodással, koncertek,

2026. április 4-én és 5-én Hungarikum Piknik Egerben. Gasztronómiai és kulturális program, hagyományokkal, értékekkel az Egri borvidéken. Az Egri Bikavér hungarikum vendégül látja az ország

A Szeged IGF a legrégebben működő és egyben az egyik legjelentősebb gitáresemény Magyarországon, mely a gitár kiváló művészeit és színes programokat hoz el a világ

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője