2026. július 2., csütörtök - Ottó

Rendezvény Világ

Az Interpress Kiállítások Kft. által összeállított táblázatban megtekintheti, hogy a Covid19 járvány miatti váratlan helyzet következtében, hogyan alakultak a magyar kiállítók számára kiemelten érdekes külföldi

Az Athenaeum könyvkiadó Rákóczi úti székháza a napokban újranyitotta kapuit, miután az épületet egy több mint 400 ágyas hibrid hotellé alakították.

27 éven keresztül minden nyáron megrendezték a Szigetet Budapesten, a koronavírus-járvány azonban idén elsöpörte a rendezvényt. Az Euronews stábja megnézte, hogy néz ki a Hajógyári-sziget

A kialakult járványhelyzet miatt a 2020-as Oldtimer Show megrendezését október 9-11. re toltuk el. Eszerint a 15. jubileumi Oldtimer Show a 2020-as csonka oldtimeres szezon

A koronavírus-járvány miatt az idén a Campus Fesztivált nem tudták megtartani, de így sem maradnak neves fellépők nélkül Debrecenben.

Ötven milliárd forintos kormányzati támogatásból gazdálkodhat a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa Program (EKF), az infrastrukturális fejlesztések mellett ebből valósulnak meg a rendezvénysorozat programjai is –

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kormányinfón a raktárkoncertekről is fontos kérdéseket tisztázott, akár két héten belül is megkezdődhetnek a felvételek, de rajongóknak tilos a bemenet. "Profi

Hatker korzó néven közösségi térré változott a budapesti Andrássy út szakasza.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a kormányinfón elmondta, hogy a fesztiválszervezők és játszóhelyek támogatását napirendre vették.

A terveknek megfelelően halad az Appeninn Nyrt. többségi tulajdonában álló Dreamland Holding Zrt. ötcsillagos kategóriájú családi szállodájának a fejlesztése, amelyre 9,8 milliárd forint értékű hosszú

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője