2026. július 2., csütörtök - Ottó

Rendezvény Világ

A világ legjobb éttermeit megjárt brazil-portugál származású séf, André Bicalho a Baraka Budapest után 2020 októberétől az etyeki Haraszthy Pincészet éttermi csapatának élére került.

A súlyosbodó járványhelyzet miatt nem tartják meg a februárra tervezett busójárást Mohácson – közölte a Duna-parti város polgármestere.

A koronavírus-járvány az élet minden területén újfajta gondolkodásmódot igényel, mert a váratlan helyzet kibillentette a cégek, szervezetek működését a megszokott mederből.

"A járvány terjedése felgyorsult. A járvány az idősek és krónikus betegek életét veszélyezteti, eljött az ideje az újabb lépéseket tegyen a kormány, amivel megvédhető a

Szigorítással reagált a kormány a koronavírus-járványhelyzet rosszabbodására, az adatok viszont továbbra sem javulnak. Az operatív törzs hétfőn is összeült, online tájékoztatóján pedig kiderült, a jelenlegi

A járvány elleni védelmi intézkedések kiterjesztéséről döntött az Orbán-kormány: ennek értelmében hétfőtől a vendéglátó- és szórakozóhelyeken is kötelező lesz viselni maszkot, amit csak az étkezés

2021-ben a 8.évaddal jelentkezik a Mentor. A korábban GR2 néven futó rádióműsorban kis- középvállalkozások versengenek egymással hétről-hétre, a legjobb vállalkozás pedig 3 millió forint összértékű

Itt az ősz, amikor sokan megszabadulunk a túl sok helyet foglaló nyári cuccok egy részétől. Jó esetben nem a kukába hajítjuk, hanem egy környékbeli adományboltban

Október 23-án Gödöllőn – a városközpontban a Gödöllői Királyi Kastéllyal szemben, a Várkapitányi lak gyönyörű műemléki épületében – újra megnyitotta kapuját az első és eredeti

Producerként vesz részt az Ecommerce Revolution című online üzleti valóságshow készítésében Máté Krisztina. A rutinos tévés által gyártott show négy webáruházról szól, amelyek irányítását harminc

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője