2024. május 12., vasárnap - Pongrác

Rendezvény Világ

A nemzetközi kiállítási megjelenések mellett 2022 óta üzletember találkozók szervezésével is segíti az agrár- és élelmiszeripari cégek külföldi piacra lépését az Agrármarketing Centrum. A következő

A technológiai, ipari fejlődés, az innováció, a járműipar, a digitális stratégia, a telekommunikáció és számtalan más szakmai terület is egyre erőteljesebben hozza felszínre a környezet-

Műfajok sokasága, ősbemutatók és magyarországi premierek, valamint telt házas, ovációval kísért produkciók sora fémjelzi az idei Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek 17 napját.

A THT június 8-ai konferenciáján a Lurdy házban jogi, műszaki és számviteli szakértők segítenek a közgyűlési döntések végrehajtásával kapcsolatos teendőkben, illetve az elektronikus közgyűlésre vonatkozó

Az „Egy a szív, az akarat”, a Petőfi Sándortól vett mottó jegyében 2023. május 8-án kezdetét veszi a 7. Közösségek Hete, melyre országszerte közösségi programok

Nyalóka 1800 forintért, négy ígért étkezés helyett kettő, és kánikulai héten csak pénzért kaptak csapvizet a gyerekek a táborban. Ilyen és ehhez hasonló esetek gyakrabban

Május 1-én a Skanzen Erdély épületegyüttesében régi majálisok városi és falusi hangulatát idézi meg a múzeum. Vurstli, mutatványosok mellett itt lesz Paprika Jancsi, állítanak májusfát,

A Hajógyár, a Magyar Turisztikai Program Alapítvány (MTPA) és a VOLT Produkció hagyományteremtő szándékkal április 27-30. között a SopronFesten rendezi meg az I. FesztiválExpót.

Pécs első vérbeli tavaszi fesztiválja minden évben a Zsolnay Piknik, amely során a Zsolnay Negyed parkjában piknikpokrócokon élvezhetik a látogatók a kulturális és gasztronómiai csemegéket.

A polgármester szerint a gazdasági helyzet miatt nem tudják megszervezni az eseményt.

1. oldal / 104

Tartalom galéria

HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

More details
Mancs a bajban! - Országos állateledel-gyűjtés az INTERSPAR hipermarketekben

Mancs a bajban! - Országos állateledel-gyűjtés az INTERSPAR hipermarketekben

More details
eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Applikációk, amelyek megkönnyítik az életet Budapesten

Applikációk, amelyek megkönnyítik az életet Budapesten

More details
Május 13-a a hummusz világnapja

Május 13-a a hummusz világnapja

More details
Budaörs Fesztivál, 2024. május 8-12.

Budaörs Fesztivál, 2024. május 8-12.

More details
Ludovika Fesztivál, 2024. május 9-11.

Ludovika Fesztivál, 2024. május 9-11.

More details
Budapest100 Építészeti Kulturális Fesztivál, 2024. május 9-12.

Budapest100 Építészeti Kulturális Fesztivál, 2024. május 9-12.

More details