2026. július 1., szerda - Annamária

Archívum

Majális a Skanzenben, 2023. május 1.

1169

Május 1-én a Skanzen Erdély épületegyüttesében régi majálisok városi és falusi hangulatát idézi meg a múzeum. Vurstli, mutatványosok mellett itt lesz Paprika Jancsi, állítanak májusfát, és különleges könyvbemutatóra is készül a múzeum közönségtalálkozóval és nyomozással.  

Májust gyakran nevezik „zöld hónapnak”, hisz a természet újjászületésének és a virágok nyílásának ideje, amelyhez szerelmi és párválasztó népi hagyományok is kötődnek. Májusfa-állítással, zenés-táncos mulatságokkal falusi népszokások jelennek meg. A faluban vásári portékák között válogathatnak a látogatók, és Bartha Tóni Bábszínháza elhozza a gyerekeknek Paprika Jancsi alakját is. Hímezhetnek a gyerekek zsebkendőt, készíthetnek zöldágat és papírsárkány mellett szív dekorációt, a családok ügyességi játékok során mérhetik össze tudásukat.

Erdély város főterén verkli muzsika és festőiskola várja az alkotni vágyókat. A kávéházban kávéházi zene szól, a járgányparkban a századelő közlekedési eszközeit lehet kipróbálni, a Beöltözőben magukra ölthetik a látogatók a korszak ruháit.   

A Korzó kávéházban találkozhatnak az érdeklődők az Erdély épületegyüttesben játszódó Hat sértett kísértet című gyerekregény szerzőjével, Kertész Erzsivel és többi alkotójával. A könyv mellett kézműves foglalkozások, játék és nyomozós kaland várja a gyerekeket, amelynek során elkészítve a láthatatlanná tevő szemüveget végigjárhatják a könyv helyszíneit is.

Részletes program:

https://skanzen.hu/hu/programok/rendezvenyek/m

https://skanzen.hu/hu/programok/rendezvenyek/kisertet-kalandok

| Forrás és fotó: Skanzen

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.

Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.

More details
Future of Finance, 2026. szeptember 23.

Future of Finance, 2026. szeptember 23.

More details
Back to Europe, 2026. október 6.

Back to Europe, 2026. október 6.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője