2026. július 2., csütörtök - Ottó

Rendezvény Világ - szerda, 19 január 2022

A mára már ikonikusnak számító rendezvényt az utóbbi két évben elhalasztották, 2022-ben viszont újra összeáll a magyar zeneipar krémje. Mint

2021 nyarán bejárta a világsajtót egy videó, amelyben a légitársaság egy kaszkadőrnővel együttműködve a világ legmagasabb épületének tetejéről, a Burj Khalifa-ról üzent az embereknek. Most

A tavalyi évhez hasonlóan, most is hat kategóriában osztanak díjakat - írja a Kreatív Online.  Az UNICEO ismét meghirdeti a Live Communication-díjat,

A helyi közösségekkel összefogva 2021-ben összesen 30 közösségi tér, bölcsőde, óvoda és iskola újult meg, aminek a megvalósításához a Hankook 18 millió forinttal járult hozzá.

A szövetségi konferenciák esetén az egy főre vetített gazdasági hatás 44%-kal magasabb, mint a teljes konferenciaszektor vonatkozásában – derül ki abból a kutatássorozatból, amely a

A most éppen omikronnal fémjelzett covid-járvány sem tántorítja el a bécsieket attól, hogy a világ egyik legnagyobb szabadtéri jégpályáján, a Városházájuk előtti téren induljanak a

Az ok természetesen a Kínában is megjelenő omikron-járvány elleni védekezés.

Tipp

Időrendben

« Január 2022 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője