2026. január 12., hétfő - Ernő

Rendezvény Világ - kedd, 23 március 2021

Már javában zajlanak a Fertő Part fejlesztés kivitelezési munkái. A beruházás terveinek és összképének kialakítása, a megvalósuló terek, épületek és a természet összhangja Tima Zoltán,

Minden, az 1-8. évfolyamon tanuló általános iskolai diáknak évente egy alkalommal ingyenesen biztosítja a színházi, tánc és cirkuszi előadások, komolyzenei hangversenyek, muzeális intézmények, illetve az

Hollandiában korábbi, koncerteken, illetve sporteseményeken történő tesztek után most azt vizsgálják, hogy biztonságosan megtarthatóak-e a fesztiválok a koronavírus-járvány alatt – és ha igen, milyen formában.

Mindhárom hazai autógyártó nevezete a nálunk gyártott modelljeit az Év Magyar Autója díjra, továbbá 29 modell indult a Magyar Év Autója 2021 díjakért is.

Bár évről évre felmerül az óraállítás eltörlése, és immár az EU-s állampolgárok, illetve a magyarok túlnyomó többsége is támogatja az ötletet, egyelőre nincs változás ezen

Schiffer András tudatta közösségi oldalán a szomorú hírt: meghalt Brády Márton, a Showtime Budapest alapítója, aki olyan világsztárokat hozott Magyarországra, mint Elton John, Eric Clapton

Hetven munkaadó mintegy 1300 állásajánlatra várja a jelentkezőket a kedden reggel indult és csütörtök estig tartó HVG Online Állásbörze. A legtöbb ajánlat informatikusoknak, mérnököknek, idegen

A Libri a 2016-ban alapított elismerésekkel az előző év legjobb magyar szépirodalmi könyveit díjazza, így 2021-ben is elnyeri egy-egy mű a Libri irodalmi díjat és

A Google új projektjében a Berghain vagy a Fabric bejárása mellett több ikonikus hangszert is 3D-ben lehet megcsodálni.

Tartalom galéria

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
FERIEN Messe, 2026. január 15-18.

FERIEN Messe, 2026. január 15-18.

More details
Educatio Oktatási Szakkiállítás, 2026. január 8-10.

Educatio Oktatási Szakkiállítás, 2026. január 8-10.

More details
Otthon Start Expo, 2026. január 17.

Otthon Start Expo, 2026. január 17.

More details
Hivatalosan is megnyílt a Normafán a szánkó- és sífutópálya

Hivatalosan is megnyílt a Normafán a szánkó- és sífutópálya

More details
Friss kutatás: tízből négy magyar kipróbálná a Veganuárt

Friss kutatás: tízből négy magyar kipróbálná a Veganuárt

More details
Rekordévet zárt a magyar alapítású Festipay

Rekordévet zárt a magyar alapítású Festipay

More details
VI. Budapesti EgZootikus állatvásár és kiállítás, 2026. február 7.

VI. Budapesti EgZootikus állatvásár és kiállítás, 2026. február 7.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője