2025. október 4., szombat - Ferenc

Archívum

Március 25-től lehet szavazni a Libri Irodalmi Díj döntőseire

892

A Libri a 2016-ban alapított elismerésekkel az előző év legjobb magyar szépirodalmi könyveit díjazza, így 2021-ben is elnyeri egy-egy mű a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat. A közönség március 25-étől szavazhat a 10 döntős műre, amit 156 könyvből választott ki a Libri által felkért 212 tagú szakmai csapat. A nyertes könyvek szerzői 2-2 millió forintot és 30 millió forint értékű médiatámogatást kapnak.

A versenyben a díj átadását megelőző évben először kiadott, magyar szerző magyarul írt szépirodalmi művei vehetnek részt, azok a könyvek, amik hozzájárulnak a magyar kultúra jelenéhez, jövőjéhez, és valódi társadalmi hatással bírnak.

2020-ban a fenti meghatározásnak 156 könyv felelt meg, 50 kiadó műveiből állt össze a lista, ebből választotta ki a Libri által felkért, neves közéleti személyiségekből álló 212 fős szakmai bizottság a 10 döntős művet. A felkérésnek eleget téve, szavazott a kortárs magyar irodalom kiemelkedő műveire többek között Al Ghaoui Hesna, Arató László, Artner Szilvia Sisso, Babarczy Eszter, Barabási-Albert László, Bazsányi Sándor, Bárdos András, Bojtár B. Endre, Bombera Kriszta, Bus István, a Budapesti Fesztiválzenekar tagjai, Danks Emese, Enyedi Ildikó, Fáy Miklós, Gyurkó Szilvia, Horváth Gergely, Pelsőczy Réka, Sándor Pál, Vecsei H. Miklós és Zacher Gábor is.

A Libri idén is bevonta a fiatalokat, és felkérte szavazni többek között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a CEU, a Debreceni Egyetem és az ELTE hallgatóit valamint ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium diákjait, az Eszterházy Károly Egyetem, az IBS, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Kolozsvári Egyetem, a METU, a MOME, a Pécsi Tudományegyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és az Újvidéki Egyetem hallgatóit.

Döntésük alapján állt össze az a tíz könyvből álló lista, amire majd a közönség és a szakmai zsűri is szavaz. A közönség március 25-től május 2-ig adhatja le voksát a Libri weboldalán, a Libri irodalmi díj nyerteséről pedig az ötfős szakmai zsűri határoz.

A szakmai zsűri tagjai:

Bálint András - Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja

Beck Zoltán - dalszerző, a 30Y énekes-gitárosa, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, a Zenélő Egyetem szakmai igazgatója

Fullajtár Andrea - Jászai Mari-díjas színész, a Katona József Színház társulatának tagja

Károlyi Csaba - Artisjus-díjas irodalomkritikus, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese, egyetemi oktató

Szilágyi Zsófia - Balassa Péter-díjas irodalomtörténész, kritikus, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára, a Móricz Zsigmond Társaság elnöke

2016-ban Rakovszky Zsuzsa Fortepan című kötete és Bartis Attila A vége című regénye volt a díjazott, 2017-ben Jászberényi Sándor kapta a Libri irodalmi díjat A lélek legszebb éjszakája című novelláskötetéért, Kepes András pedig Világkép című művéért vehette át a közönségdíjat. 2018-ban a közönség Bödőcs Tibor Addig se iszik című kötetére szavazott, a zsűri pedig Tompa Andrea Omerta című regényét ítélte a legjobbnak. 2019-ben a közönség tetszését Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem című regénye nyerte el, a Libri irodalmi díjat pedig Szvoren Edina vehette át Verseim című novelláskötetéért. 2020-ban a közönség Grecsó Krisztián Vera című regényére voksolt, míg a zsűri Láng Zsolt Bolyai című művét választotta a Libri irodalmi díj nyertesének.

A Libri irodalmi díjak nyertesei 2-2 millió forintot és 30 millió forint értékű médiatámogatást kapnak.

(Forrás: kreativ.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

Budapesti Audió Expo, 2025. október 4-5.

Budapesti Audió Expo, 2025. október 4-5.

More details
SignExpo & PPDExpo, 2025. október 7-9.

SignExpo & PPDExpo, 2025. október 7-9.

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok, 2025. október 3-5.

Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok, 2025. október 3-5.

More details
MAGDAFESZT Színházi Fesztivál, 2025. október 3-5.

MAGDAFESZT Színházi Fesztivál, 2025. október 3-5.

More details
Hacktivity Biztonsági Fesztivál, 2025. október 3.

Hacktivity Biztonsági Fesztivál, 2025. október 3.

More details
Villányi Vörösbor Fesztivál, 2025. október 3-5.

Villányi Vörösbor Fesztivál, 2025. október 3-5.

More details
Kognitív Mobilitás, 2025. október 2-3.

Kognitív Mobilitás, 2025. október 2-3.

More details
Ismét gördülő Ikarus legendák érkeznek az Aeroparkba, 2025. október 4-5.

Ismét gördülő Ikarus legendák érkeznek az Aeroparkba, 2025. október 4-5.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője