2026. július 2., csütörtök - Ottó

Rendezvény Világ - szerda, 10 november 2021

Idén első alkalommal Magyarország is bejutott a döntőbe a „Best Business Destination” kategóriában, ahol végül Svájc mögött a második helyen végzett. 2021. szeptember 20-án került

Idén már harmadik alkalommal adja át közösen az Indotek Group és a Portfolio Csoport az Év Ingatlanpiaci Tehetsége Díjat, annak a tehetséges szakembernek, aki értékteremtésével

Az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás azzal a céllal jött létre, hogy választ adjon a felsőoktatással kapcsolatos kérdésekre. Feladata összekapcsolni az egyes szereplőket: a hazai –

A COVID-19 lassan két éve tépázza a nemzetközi vásárnaptárt és a folyamat még - sajnos - nem zárult le. Mi mégis így, az év vége

Több mint 400 részvevővel november 9-én lezajlott a MICE Business Day a Hungexpo új kongresszusi központjában. Kollégáink egész délelőtt tudósítottak az eseményekről, cikkünk folyamatosan frissült

Az IHG Hotels & Resorts szállodalánc bejelentette, hogy megnyitja első magyarországi Kimpton szállodáját Budapesten, a Bem téren fejlesztett épületben, miután aláírták a szerződést a MAM

Több ezer honfitársunk lábát lehetne megmenteni az amputációtól odafigyeléssel és terápiával

Lezárult a 2021-es jubileumi 'Az Év Honlapja' pályázat nevezési időszaka. A versenyre idén rekordszámú nevezés érkezett. 331 honlap, applikáció, kreatív és technológiai megoldás, valamint digitális

Tipp

Időrendben

« November 2021 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője