2026. június 30., kedd - Pál

Rendezvény Világ - péntek, 07 augusztus 2020

Vasárnap ünnepli fennállásának 154. évfordulóját a Fővárosi Állat- és Növénykert, az intézményben a közeljövőben látható lesz a napokban született szumátrai orángutánkölyök is – hangzott el

A koronavírus-járvány miatt az idén a Campus Fesztivált nem tudták megtartani, de így sem maradnak neves fellépők nélkül Debrecenben.

Ötven milliárd forintos kormányzati támogatásból gazdálkodhat a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa Program (EKF), az infrastrukturális fejlesztések mellett ebből valósulnak meg a rendezvénysorozat programjai is –

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kormányinfón a raktárkoncertekről is fontos kérdéseket tisztázott, akár két héten belül is megkezdődhetnek a felvételek, de rajongóknak tilos a bemenet. "Profi

Hatker korzó néven közösségi térré változott a budapesti Andrássy út szakasza.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a kormányinfón elmondta, hogy a fesztiválszervezők és játszóhelyek támogatását napirendre vették.

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2020 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Tartalom galéria

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.

Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.

More details
Future of Finance, 2026. szeptember 23.

Future of Finance, 2026. szeptember 23.

More details
Back to Europe, 2026. október 6.

Back to Europe, 2026. október 6.

More details
Budapest Economic Forum, 2026. október 7.

Budapest Economic Forum, 2026. október 7.

More details
Energy Investment Forum, 2026. október 8.

Energy Investment Forum, 2026. október 8.

More details
Nyugat-magyarországi Economic Forum, 2026. október 15.

Nyugat-magyarországi Economic Forum, 2026. október 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője