2026. január 15., csütörtök - Lóránt

Archívum

Vasárnap lesz 154 éves a fővárosi állatkert

1263

Vasárnap ünnepli fennállásának 154. évfordulóját a Fővárosi Állat- és Növénykert, az intézményben a közeljövőben látható lesz a napokban született szumátrai orángutánkölyök is – hangzott el az intézmény csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A világ egyik legnagyobb múlttal bíró állatkertjében több mint 300 növény- és 900 állatfaj él, az intézmény kiemelten fontosnak tartja a folyamatos megújulást, hogy az elmúlt 154 év után a következő másfél évszázad is méltó legyen az állatkert hírnevéhez – mondta el Szabó Roland főigazgató-helyettes.

Hozzátette, hogy ez az esztendő különösen nehéz, hiszen a pandémiás helyzet miatt több mint 60 napra be kellett zárni az intézményt, ez a dolgozóknak megterhelő időszakot jelentett, mivel az állatokat a rendkívüli helyzet alatt is el kellett látniuk.

Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője kiemelte, hogy idén is rengeteg kisállat érkezett és született, példaként említette a napokban világra jött szumátrai orángutánkölyköt. A szumátrai orangután (Pongo abelii) hossza megközelítőleg 78-97 centiméter, a súlya körülbelül 40-90 kilogramm között változik. Az emlős többek között duriánnal, fügével és rovarokkal táplálkozik. Magyarországon csak a budapesti állatkertben él szumátrai orangután, amely 50 évig is élhet.

Az állatkert idén is elnyerte a Suberbrands-díjat, amelyet Serényi János, az elismerés hazai alapítója adott át csütörtökön az intézménynek.

A Fővárosi Állat- és Növénykert Magyarország legrégebbi és a legnagyobb gyűjteménnyel rendelkező állatkertje, 1866-os megnyitásától egészen az 1950-es évekig, az első vidéki állatkertek megalapításáig az ország egyetlen ilyen intézménye volt. Ma Magyarország egyik leglátogatottabb kulturális közintézménye, évente 1 millió látogatója van.

A korszerű állatkertek többségéhez hasonlóan fő tevékenységi köre a természetvédelem, az oktatás, természet közeli szabadidős programok biztosítása, valamint a tudományos kutatás. Történetéből és ezzel összefüggő sajátosságaiból adódóan további célkitűzései közé tartozik a kulturális örökség védelme és gazdagítása is.

(Forrás: www.turizmus.com

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

More details
Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

More details
Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

More details
Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője