2024. május 20., hétfő - Bernát, Felícia
Kommunikációs tanácsadással és sajtószervezéssel támogatja pro bono az Alapítvány a Budapesti Állatkertért munkáját a Front Page Communications. A Front Page Communications PR kommunikációs tanácsadással, sajtóanyagok készítésével,
Közel negyed évszázada Harkány egyik legfontosabb rendezvénye az idén július 22-24. között zajló XXIII. Fürdőfesztivál. Az eseménynek otthont adó Harkányi Gyógy- és Strandfürdőben három napig egymást érik majd a programok. A 23 éves multra visszatekintő szabadidős esemény tavaly több mint 8000 vendéget vonzott.
Nagyszabású virágkarnevált 1966-ban rendeztek először Debrecenben. Ötvenéves lett tehát a Debreceni Virágkarnevál, amelyet néhány év kihagyás miatt idén 47. alkalommal rendeznek meg az augusztus 20-i felvonulás mellett augusztus 13. és 21. között, számos programmal a város több pontján.
A kormány kiemelt turisztikai fogadóterületté nyilvánította Tokajt, a Balatont, Budapestet és Sopront, így ezek a jövőben kiemelt turisztikai desztinációként szerepelnek a kormány fejlesztési terveiben – írja szerdai számában a Magyar Idők. Hosszabb távon a reprezentációt terhelő adó kivezetésével is a turizmusban tevékenykedő vállalkozások helyzetbe hozása a cél.
Balaton … Kiváltságos szerepet köszönhetünk annak, hogy nekünk ez az otthonunk és egyben a munkánk. Mert egy olyan régióban szervezhetünk konferenciákat és különböző eseményeket, amely meghatározó és kiemelt helyszínlehetőségei a rendezvényeknek. Ahol minden adott egy helyen: a víz, a zöld terület, a nyugalom vagy éppen a pezsgő élet...
A nap minden órájában, a világon mindenhol azért dolgozunk, hogy olyan megbízható szállítási szolgáltatásokat nyújtsunk Önnek, amelyek segítségével mindig be tudja tartani az Ön határidőit. Válasszon bármit a másnapi csomagkiszállítástól a teheráru szolgáltatásig! És ha nagyon szoros a határidő, akkor is meg fogjuk találni az Önnek megfelelő megoldást.
Műsort keres a rendezvényére? Vagy inkább az egész rendezvény megszervezését rábízná másra? A céges ünnepségeken Ön is inkább bulizna, minthogy a fellépő után szaladgáljon? Elszalasztana egy sikeres üzletkötést azért, hogy ellenőrizze, hogy a cateringesek időben megérkeztek, vagy hogy a technikusok elkezdték-e a színpadépítést az esti gálavacsorához? Ugye nem így van?
A világ nagy dolgai az asztal mellett dőlnek el – mondják. Ha Ön vendégül látná a baráti társaságát, családját, vagy üzleti céljai vannak és leendő partnereit szeretné megnyerni, számíthat ránk. A Fine Dine Catering mindebben az Ön segítségére lesz, mert a fontos pillanatokhoz változatos, tökéletes gasztronómiai élményt biztosítunk.
Tegye egyedivé rendezvényét és tartsa különleges, elegáns környezetben céges eseményét. A Károlyi Kastélyban magas színvonalú konferencia-szolgáltatásokat kínálunk egy helyen. A természetes fénnyel megvilágított tágas termeink, egyaránt alkalmasak kis- és közepes létszámú megbeszélések,...
Több tízezer látogatója volt az első alkalommal megrendezett Zsolnay Fényfesztiválnak a baranyai megyeszékhelyen - közölte a szervező Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK). A rendezvény három napja alatt százötven ingyenes programmal - köztük Natalie Imbruglia és Buika koncertjével - várták a közönséget.
Amint a műsorkínálata, úgy a Müpa koncertlátogatói is sokszínűek, így az intézmény változatos, innovatív kommunikációval szólítja meg őket. A Müpa weboldalán és közösségi oldalain július elseje óta érhető el egy olyan videó, amely 360 fokban engedi körbetekinteni a nézőket. kerüljenek beljebb!
Az Úr 2016. esztendejében, július havának második hetében 8,-9, -10-napján fényes ünnepség veszi kezdetét a visegrádi királyi palotában. A magyarok királya, Károly vendégül látja a csehek királyát és ennek fiát, a morva őrgrófot, a lengyelek királyát, bajvívó vitézeiket és díszes kíséretüket. Harcra fel, győzni kell...!
2016. november 15-én immár második alkalommal kerül megrendezésre a MICE Business Day elnevezésű egynapos nemzetközi workshop, melynek helyszíne idén a Várkert Bazár lesz. A tavalyi sikeres rendezvényről, illetve az idei eseményről a www.micebusinessday.hu weboldalon talál további információkat.
Az ikonikus budapesti Lánchíd ismét szerepel majd a Red Bull Air Race 2016-os versenynaptárában, amikor is a világbajnoki mezőny visszatér a magyar fővárosba. Az egyik legnépszerűbb versenyként Budapesten mindig szédületes tömegek kíváncsiak a légi összecsapásra. 2009-ben 650 ezer néző sorakozott fel a Duna partján.
Több száz fiatal táncolja a négytételes francia…
Legyen szó a Lilium eVTOL (elektromos meghajtású…
Idén elindult a NAV új szolgáltatása. Bevallástervezetet…