2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Ötven milliárd forintos kormányzati támogatásból gazdálkodhat a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa Program (EKF), az infrastrukturális fejlesztések mellett ebből valósulnak meg a rendezvénysorozat programjai is – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján a program kormánybiztosa.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kormányinfón a raktárkoncertekről is fontos kérdéseket tisztázott, akár két héten belül is megkezdődhetnek a felvételek, de rajongóknak tilos a bemenet. "Profi gázsit" ígér a kormány a 150 koncert szereplőinek.

Hatker korzó néven közösségi térré változott a budapesti Andrássy út szakasza.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a kormányinfón elmondta, hogy a fesztiválszervezők és játszóhelyek támogatását napirendre vették.

Augusztus közepén nyit újra a szegedi Móra Ferenc Múzeum, mely nemcsak új külsővel, de megújult állandó kiállításokkal és érdekes időszaki tárlatokkal várja a látogatót.  Fogas Ottó igazgató az új tárlatokat bemutató szerda sajtóbejáráson elmondta, hogy az elmúlt hónapokban teljesen megújultak a múzeum állandó kiállításai.

Nyári programot, kikapcsolódást, nyaralási helyszínt keresel, ahol a felnőttek és a gyerekek egyaránt megtalálják a számításukat? Biztonságos külföldi nyaralást tervezel és a tengerparton kívül más is szóba jöhet Nálad? Akkor a szomszédos Ausztria a legjobb a választás! Hogy miért? Mert Ausztriában csodás hegycsúcsok (ahová nyáron is működő síliftekkel tudsz felmenni), völgyek, gleccserek, erdők, tavak, csodás strandok és finom ízek várnak mindenkit.

Hazánkban fejenként 68 kg élelmiszer kerül évente a kukákba, továbbá az élelmiszerhulladékok több mint a fele a háztartásokból kerül ki. Annak érdekében, hogy ezek a számok csökkenni tudjanak, a Médiaunió idei társadalmi kezdeményezése az élelmiszerpazarlás visszaszorítására irányul. Az augusztusban induló „Élj maradéktalanul!” kampány célja az élelmiszer-pazarlással kapcsolatos szemléletformálás, hosszútávon pedig az élelmiszerpazarlás csökkentése.

A Magyarország tortája és a Szent István-napi kenyér versenyek eredményét a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón jelentették be. A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete által 14. alkalommal meghirdetett Magyarország tortája versenyt idén a tápiószecsői Hisztéria Cukrászda Curiositas – magyarul kíváncsiság, különleges – tortája nyerte, amelyet Füredi Krisztián készített. A torta fő összetevője a mogyoró, a mandula és a csokoládé, valamint a birsalmát.

A kulturális  veszteség mellett a fesztiválok elmaradása idén legalább 80 milliárd forint  bevétel kiesést okoz az államkasszának az 

– nyilatkozta Márta István, a Magyar Fesztivál Szövetség (MFSZ) elnöke a Világgazdaságnak.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter július 30-án jelentette be, hogy a kormány fenntartja az 500 résztvevő feletti zenés, táncos rendezvényekre vonatkozó tilalmat, és ez nemcsak a zenei fesztiválokat érinti, hanem például a művészeti és a gasztrokulturális rendezvényeket is. A fesztiválipar 37 ezer embert közvetlenül, 370 ezret közvetetten foglalkoztat, írják.

Megkérdőjelezhetetlen, hogy az emberélet a legfontosabb, és a döntéshozók rendelkeznek azokkal az információkkal, amelyekre alapozva meghosszabbították a korlátozásokat. Ezt természetesen el is fogadják a fesztiválok

– emelte ki az elnök. Azt is hozzátette azonban, hogy gazdasági szempontból a korlátozások tragikusan hatnak a fesztiválokra, és közép-, valamint hosszú távon is nagyon súlyosan érintik a szektort.

Az MFSZ konzultált a 220 tagjával arról, milyen intézkedések adnának valós segítséget. Nagy segítség lenne a járulék-, bér- és rezsitámogatás, valamint a belépőjegyek 5 százalékos áfakulccsal való értékesítésének lehetősége – mondta a lapnak Márta István.

Versenyek hiányában nehezen merít motivációt, ugyanakkor továbbra is a 2021-re halasztott, tokiói olimpián való részvételében bízik Csipes Tamara! A Honvéd és a Med-Sport 30 esztendős sportolójával a Prémium Média & Sport Management készített interjút a kajak-kenu válogatott szolnoki edzőtáborában.

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője