2025. december 4., csütörtök - Barbara, Borbála

Archívum

Ismét vezetett esti séták indulnak a Fővárosi Állatkertben

940

Jövő hét csütörtöktől elkezdődik az esti séták szezonja a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahová a kert kulisszái iránt érdeklődő látogatókat várják előzetes regisztráció után.

A kéthetente csütörtök esténként meghirdetett program évek óta nagy népszerűségnek örvend, idén pedig számos új helyszín is bekerül az esti program állomásai közé – közölte Hanga Zoltán, az intézmény szóvivője.

A kiscsoportos vezetett sétákon az érdeklődők megtekinthetik például az állatorvosi rendelőt vagy a takarmánykonyhát, a gondozók egészen közelről bemutatják a legkülönlegesebb állatokat, de még a Cápasuli egyébként láthatatlan részét is be lehet majd barangolni.

Az eddigi évek során a program résztvevői jártak már a zsiráfok fellegvárában, kézbe vehették az óriáskígyót, és megismerkedhettek Gézával, a tapírral is.

A sorozat jövő héten, csütörtökön kezdődik és egészen szeptember végéig tart, rossz idő esetén a sétát mindig másnap rendezik meg.

Az esti sétákat angol nyelven is meghirdetik. A programokra a Fővárosi Állat- és Növénykert honlapján lehet jelentkezni.

| Forrás: turizmus.com

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

More details
Budapest legnagyobb pop-up karácsonyi vására hazai kézműves termékekkel az Allee-ban

Budapest legnagyobb pop-up karácsonyi vására hazai kézműves termékekkel az Allee-ban

More details
VR farkasként robbant be a nemzetközi színtérre egy magyar előadó

VR farkasként robbant be a nemzetközi színtérre egy magyar előadó

More details
Idén is díjazták az év legkiválóbb vezetőit

Idén is díjazták az év legkiválóbb vezetőit

More details
Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

More details
FLORA Fesztivál Kecelen, 2025. december 5-7.

FLORA Fesztivál Kecelen, 2025. december 5-7.

More details
Just Clear Életmód és Fitness Konferencia + Expo, 2025. december 6-7.

Just Clear Életmód és Fitness Konferencia + Expo, 2025. december 6-7.

More details
Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

More details
Adóváltozások, aktualitások a NAV szakértőivel, 2025. december 18.

Adóváltozások, aktualitások a NAV szakértőivel, 2025. december 18.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője