2024. május 17., péntek - Paszkál
Idén is megrendezik a hagyományos karácsonyi vásárokat Bécsben az előírt egészségügyi szabályok betartása mellett. A Városháza előtti téren felépül majd a Jégálom korcsolyapálya kisebb verziója is, a szabadtéri szilveszteri ünnepség viszont elmarad.
Válságban vannak a magyarországi fürdők; a járvány, a vendégek elmaradása eddig legalább 50 százalékos bevételkiesést okozott az idén, emiatt országszerte közel ötezer dolgozó elbocsátására kényszerülnek 2021 márciusig - mondta Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Több hónapos átalakítási munkálatokat és bezárást követően, október 1-én a Cinema City megnyitotta első VIP moziegységét a budai oldalon lévő Mammut Bevásárló és Szórakoztató központban.
Három kategóriában hirdették ki Magyarország legszebb szőlőbirtokait - közölte a versenyt szervező Bor és Piac szaklap főszerkesztője az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.
Megnyílt Málta első ötcsillag superior szállodája. A Hyatt Regency Malta a Baystreet komplexum részeként nyitott meg St Julian’s-ben.
Idén adventkor nem rendezik meg az Európa tíz legszebb karácsonyi vására között jegyzett Vörösmarty térit a hagyományos formában - tudta meg a Napi.hu. A vendéglátósoknak alig két héttel korábban kiírt pályázatot hirtelen visszavonta a főváros.
A cseh főváros szállodáinak 47 százaléka bezárhat az év végéig – figyelmeztet a Cseh Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. Václav Stárek szerint a bezárási arány az ország többi részében 30 százalék lehet, és legkevesebb három évbe telhet, mire a cseh szállodaipar magához tér – írja a Prague Morning.
Komoly korlátozások és szigorítások lépnek életbe Szlovákiában a héten – döntött az országos válságstáb. Az intézkedések célja megfékezni a koronavírus-járvány további terjedését.
A HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban 2020-ban ismét megrendezésre került volna a HUNGAROMED Egészségügyi és Orvostechnológiai Kiállítás és Konferencia, melynek társrendezvénye idén az EGÉSZSÉG ÉS ÉLETMÓD KIÁLLÍTÁS lett volna.
Október 20-ától lesz elérhető a háziorvosi rendelőkben az influenza elleni térítésmentes védőoltás – közölte az országos tiszti főorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján.
Négymilliárd forintos költségvetésű, angol-magyar koprodukciós filmet forgatnak nyolc hétig Magyarországon.
Egy hét van hátra a Bocuse d'Or európai válogatójáig, amelyet Észtországban, Tallinnban rendeznek meg október 15-16-án. Minden idők egyik legrendhagyóbb versenyére a magyar csapat maximálisan készen áll.
Debrecenben rendezzük Magyarország idei egyik legnagyobb színházi…
Legyen szó a Lilium eVTOL (elektromos meghajtású…
Tizenkét másodperc alatt 25 millió dollár Ethereumot…