2024. április 16., kedd - Csongor

Archívum

Lefújták a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt

562

Idén adventkor nem rendezik meg az Európa tíz legszebb karácsonyi vására között jegyzett Vörösmarty térit a hagyományos formában - tudta meg a Napi.hu. A vendéglátósoknak alig két héttel korábban kiírt pályázatot hirtelen visszavonta a főváros.

Az még kérdéses, a kézművesek, iparművészek kitelepülnek-e a Vörösmarty térre.

Az már bizonyos, hogy adventkor Budapest közepén nem sül majd hurka és kolbász a serpenyőben, amit teával, vagy éppen forralt borral locsolhat le a vendég. De nélkülözni lesz kénytelen a lángost, a rétest és a kürtőskalácsot is.

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) Nonprofit Kft. 2020. szeptember 24-én írta ki a szokásos karácsonyi pályázatot. A beadási határidő október 8. volt. A határidő lejárta előtt azonban egy nappal értesítették arról a pályázókat, hogy indoklás nélkül visszavonták a pályázatot - tudta meg Napi.hu.

A visszavont pályázatból kiolvasható, hogy idén - a koronavírus-járvány idején, amikor gyakorlatilag egyetlen külföldi turista sincs Budapesten - a Vörösmarty téren felállítandó vendéglátó-ipari egységek bérleti díját igencsak magasan szabták meg. A legnagyobb, 60 négyzetméteres pavilon bérleti díja ugyanis nettó 22 millió forint, míg a legkisebb, 12 négyzetméteres pavilon bérleti díja nettó 8 millió forint lett volna.

Ezt az összeget kellett volna kigazdálkodni a pályázóknak. Mindezt röpke hat hét alatt, mivel a tervek szerint idén a vásár csak november 20-án nyílt volna meg - ehhez képest tavaly már november 8-tól várták a vendégeket, azaz csaknem két hónapon át.

Mindezt megfejelték volna idén egy burkolt áremeléssel. "A rendezvény színvonalának támogatása és biztosítása érdekében" ugyanis speciális díjakat és hozzájárulásokat vezettek volna be. Villanyvezeték kiépítési díjat, valamint hulladékkezelési és takarítási hozzájárulást is beszedtek volna, pavilononként több százezer forintot, amire korábban nem volt példa.

Egy kisebb lakás árát elkérnék a terület pár hetes bérleti díjaként, miközben a Belvárosban külföldi turistát mutatóba sem lehet látni, és félő, hogy a helyzet karácsonyig sem nagyon változik. Attól tartok, elfelejtettek számolni, pancser pályázatot írtak ki - háborgott lapunknak egy üzletember. Az általunk megkérdezett vendéglátósok amúgy Bán Teodórát sírják vissza, a nonprofit cég korábbi főnökét, mondván: az ő vezetése alatt rendben, kiszámíthatóbban mentek a dolgok

Továbbra sem lehet tudni, miért vonták vissza a pályázatot. Ha választ kapunk, frissítjük cikkünket.

Eközben a Vörösmarty téri kézműves vásár pályázatát egyelőre nem vonták vissza. A kiírásban ismételten hangsúlyozták, hogy kézműves és gasztronómiai vásárra neveznek, ahol még gasztronómiai programok is lesznek.

Frissítés

Cikkünk megjelenése után, hétfő délután kiadott közleményében erősítette meg a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) lapunk információját, hogy elmarad az idei Vörösmarty téri karácsonyi vásár. Helyette kampányt indítanak a hazai kézművesek támogatására, amelyben mindenkit arra biztatnak, hogy magyar iparművészeti termékeket vásároljon karácsonyra.

Varga Zsolt

(Forrás: napi.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Az okosotthon áll az idei pécsi Pollack Expo középpontjában

Az okosotthon áll az idei pécsi Pollack Expo középpontjában

More details
Három kategóriában is díjazták a WING által fejlesztett TRIBE Hotel Budapest Stadiumot a LIV Hospitality Design Awards-on

Három kategóriában is díjazták a WING által fejlesztett TRIBE Hotel Budapest Stadiumot a LIV Hospitality Design Awards-on

More details
25. Szolnoki Utazás és Szabadidő Kiállítás, 2024. április 19-20.

25. Szolnoki Utazás és Szabadidő Kiállítás, 2024. április 19-20.

More details
ELTE Karriernap, 2024. április 25.

ELTE Karriernap, 2024. április 25.

More details
AI in Business - 2024. április 23.

AI in Business - 2024. április 23.

More details
ILA Berlin Air Show, 2024. június 5-9.

ILA Berlin Air Show, 2024. június 5-9.

More details
Ritmo Fesztivál, 2024. április 11-13.

Ritmo Fesztivál, 2024. április 11-13.

More details
Páty Open: pincehegyi nyitogató programok 2024-ben

Páty Open: pincehegyi nyitogató programok 2024-ben

More details
Etyeki Piknik, 2024. április 13-14.

Etyeki Piknik, 2024. április 13-14.

More details