2024. május 17., péntek - Paszkál
A Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) döntése értelmében 2024-ben Szilvásvárad rendezheti meg a négyesfogathajtó-világbajnokságot - közölte a térség fideszes országgyűlési képviselője hétfőn este az MTI-vel.
Jelentős veszteséggel zárta a tavalyi évet a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. A koronavírus-járvány miatt szinte minden létesítményüket be kellett zárni, és elmaradt a tavalyi Szegedi Ifjúsági Napok is. Egy pályázat segített valamennyit a pénzügyi helyzeten.
A 2021-es International Hospitality Awards-ra 216 szálláshelyet jelöltek 25 országból. Hazánkból 7 szálláshely került be a döntőbe, köztük a budapesti Kempinski Hotel Corvinus, a röjtökmuzsaji Szidónia Kastélyszálloda, az alsópetényi Prónay Kastély, a budapesti Novotel City Hotel, a hévízi Palace Hotel és a budapesti Hotel President. 2021-ben egy magyar nyertese lett a versenynek, a zalacsányi PÁLOS Resort.
Június 18-án van a „Fenntartható Gasztronómia” világnapja. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) kezdeményezésére létrejött esemény 2016 óta a környezetvédelemre, a fenntarthatóságra, az ökológiai lábnyomunk csökkentésére hívja fel a figyelmet.
Fűszeres karakter, narancsjegyekkel: megérkezett a Chandon Garden Spritz a hazai topvendéglátóhelyekre. Mi az egyelőre még erősen turistamentes Vörösmarty téren kóstolhattuk.
A RiverRide Kft. több mint 90 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól (NKFIH) kétéltű jármű hűtés és hajtásrendszerének fejlesztésére, a projekt összköltsége 180 millió forint volt - mondta a RiverRide Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek.
A brit kormány rendkívül komolyan veszi a koronavírus-járványt, ezért megfontolja, hogy beengedjék-e a világ minden tájáról érkező VIP-vendégeket az Európa-bajnokság döntőjére. Attól félnek ugyanis, hogy behurcolják a járványt, ezzel továbbfertőzvén a brit lakosságot – írja a The Times.
Július 3-án kezdődik és augusztus 15-ig tart Bécs nyári kulturális fesztiválsorozata, a Kultursommer. Kétezer művész városszerte több mint negyven helyszínen várja az érdeklődőket. Az ingyenes fesztivált a Bécsi Rádió Szimfonikus Zenekara nyitja meg a Városháza előtti téren.
Az itt élő, taj-számmal nem rendelkező regisztrált külföldieknek és a taj-számmal nem rendelkező külhoni magyar állampolgároknak is megnyílt az EESZT időpontfoglaló rendszere.
A bevételszerzés az Önök cégénél is csak ősszel indulhat be? A harmadik hullám mindent felülmúló megpróbáltatásokat okozott, de hiába a nyitás, ha még nincs piac?
A sportáruházak kerékpárrészlegei konganak az ürességtől. Leginkább rendelésre, több hónapos szállítási határidővel lehet vásárolni. Egy velencei-tavi biciklikölcsönző elmondása szerint képtelen frissíteni a készletét, mert a kora tavasszal megrendelt biciklik jó, ha az idei turistaszezon végére megérkeznek. Közben az árak emelkednek, még a használtpiacon is.
A Régészet napja, a Múzeumok éjszakája és a Múzeum utca plusz című rendezvények keretében minden korosztály számára kínál programokat a pécsi Janus Pannonius Múzeum a következő hetekben - közölte a baranyai közgyűjtemény.
Három helyszínen mintegy húsz előadással várják az érdeklődőket a 33. Magyar Színházak Fesztiválján Kisvárdán június 18-tól 26-ig. "A néző teljes keresztmetszetet kap arról, miként élnek most, ebben a különös pandémiás időszakban a határon túli magyar színházak. A kínálatban a klasszikusoktól egészen a mai szerzőkig szerepelnek darabok" - mondta Petneházy Attila, a magyar-magyar kulturális kapcsolatokért felelős miniszteri biztos az M1 aktuális csatorna csütörtök délelőtti műsorában.
Focilázban indul a nyár Budapesten: a június 11. és július 11. között zajló labdarúgó Európa-bajnokság ideje alatt a főváros izgalmas mérkőzések mellett az esemény kísérőrendezvényeinek helyt adó, ingyenesen látogatható szurkolói zónával gondoskodik a felemelő pillanatokról.
Az élet egyre sűrűbb, ezért egyre kaotikusabbnak…
Közel 600 millió forintos fejlesztésből, amelyhez a…
Varázskertünk egyik legfőbb látnivalója a rododendronvirágzás. Csúcsvirágzásnak…