2026. június 12., péntek - Villő

Pályaorientációs katonai logisztikai bemutatónapot tartott a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) a Magyar Honvédség Tartalékképző és Támogató Parancsnoksággal együttműködve május 10-én Budapesten, a Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázis Újszász utcai objektumában.

Egy magyar pszichológus mesterséges intelligencia által vezérelt chatbot coaching megoldást fejlesztett ki, amely kizárólag a Viberen érhető el, és segít abban, hogy koncentrált, lelkes és kreatív maradhass.

A főváros szívében elhelyezkedő Westend mindenkit arra biztat, hogy lehetőleg tömegközlekedéssel vagy két keréken érkezzen hozzájuk, ezzel is csökkentve a belvárosi autóforgalmat és légszennyezést. Kifejezetten a kerékpárosoknak és a közösségi közlekedést használóknak alakították ki az üzletközpont Ferdinánd tér felőli bejáratát, ami a szezonnyitásra megújult. Szerdán (május 17-én) itt látják vendégül a bringásokat egy uzsonnára, mert a Westend is egyike annak a hetven helyszínnek az országban, amelyek csatlakoztak a Magyar Kerékpárosklub kezdeményezéséhez, hogy népszerűsítsék a kerékpáros közlekedést.

Nyáron minden évben rengeteg tábor közül válogathatnak a gyerekek, de az idei kínálat témáit elnézve kiemelkedően sok a különleges, extrém és meghökkentő tábortéma. A hagyományos táborok mellett a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál összegyűjtötte az idei vakáció legérdekesebb, legfurcsább, legextrémebb táborait. Paraszt-wellness vagy egy hónapos katonai kiképzőtábor? Sőt, felfedezheti gyermekét a Barcelona vagy a Juventus focicsapat is!

Hamarosan elkezdődik az esküvői szezon, az idén házasuló pároknak azonban fel kell készülnie arra, hogy a költségek idén mintegy negyven százalékkal nőttek. Egy lagzi eleve nem olcsó mulatság, ám mégis a szerelmespár egyik legfontosabb napja, ezért mindenki szeretne hatalmas kompromisszumok nélkül egy gyönyörű, emlékezetes kézfogót ünnepelni.

Találkozzunk újra a belváros szívében, Budapest legnagyobb piaci eseményén, a PIACOK NAPJA x BELVÁROSI FESZTIVÁLON, ahol az Erzsébet tér ismét egy hatalmas közösségi piaccá változik! Ez egy különleges nap, mikor Budapest legnépszerűbb közösségi piacai egyszerre, EGYÜTT, egy helyen kínálják az árusok portékáikat hatalmas választékban!

A Harley-Davidson® 120 éves múltját stílusosan ünnepli négy napos fesztivállal, zenével, étellel és motoros kultúrával. A nem mindennapi rendezvény Budapest központjában lesz 2023. június 22-25. között.

A nemzetközi kiállítási megjelenések mellett 2022 óta üzletember találkozók szervezésével is segíti az agrár- és élelmiszeripari cégek külföldi piacra lépését az Agrármarketing Centrum. A következő napokban két ázsiai állomáson is ún. B2B találkozók keretében találhatnak egymásra az exportképes magyar cégek és lehetséges importőreik: 2023. május 4-én Hongkongban, május 9-én pedig Tokióban születhetnek értékes üzleti kapcsolatok.

A technológiai, ipari fejlődés, az innováció, a járműipar, a digitális stratégia, a telekommunikáció és számtalan más szakmai terület is egyre erőteljesebben hozza felszínre a környezet- és klímavédelmi szempontokat, a fenntartható fejlődés kérdéskörét.

Összeomlásban a régi üzleti modellek. Az újak most alakulnak. Az átmenet gyors, nehéz, de izgalmas is egyben. Már nem elég a fazonigazítás. Teljes cserére van szükség minden fronton.

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője