2024. május 18., szombat - Erik
A Papp László Budapest Sportarénában idén is megrendezik Magyarország legnagyobb konyhabútorokat, konyhagépeket, konyhai eszközöket és mindenekelőtt konyhai trendeket bemutató kiállítását. A március 1-3. közt megvalósuló eseményen több mint 100 kiállító vesz részt és közel 8000 négyzetméteren várják majd az építkezőket, a konyhafelújítókat és a sütés-főzés szerelmeseit, hogy megismerkedhessenek a hazai és nemzetközi újdonságokkal. A kiállítók standjainak kínálata mellett a szervezők számos programmal készülnek, továbbá különleges kedvezmények és egy nagy értékű nyereményjáték is várja a látogatókat a 14. alkalommal megrendezett Konyhakiállításon.
2024.november 8-9-én ismét találkozik a szépségszakma a Lurdy Házban. Látogatóink megismerhetik a kiállító partnerek újdonságait, a legújabb innovációkat és termékeket, előadásokon, bemutatókon és workshopokon keresztül mélyíthetik el a tudásukat. A szakemberek egytől egyig nagyon várják az újdonságokat, a nehézségek után mindenki megújult erővel vág bele a fejlődésbe és üzletfejlesztésbe.
„Mi jöhet még?” Az elmúlt néhány évet „túlélő” járműipari cégek agilis vezetői mára teljeskörűen berendezkedtek a válság- és változásmenedzsmentre. Az ellátási láncokban a nehézségek továbbra is jelen vannak, a jelenlegi energiaárszint mellett pedig a versenyképesség megtartása is nagy feladat a magyar járműiparnak. A munkaerőhiány, valamint az elérhető munkaerő minősége egész Európában kihívást jelent a vállalatok számára – a hatékonyság és a termelékenység növelése érdekében a robotizációban és az automatizációban rejlő lehetőségeket is maximálisan ki kell használniuk.
A Portfolio Csoport Agrárium 2024 Konferenciája az egyik legrangosabb szakmai esemény az agrárgazdaságot érintő tavaszi rendezvények között. A konferencia alapvető célja, hogyinformációkat nyújtson minden olyan fontos, év elejétől bekövetkező változásról, amely meghatározza az agrárpiaci szereplők eredményes gazdálkodási-üzleti tevékenységeit 2024-ben. A rendezvény ennek megfelelően napirendre tűzi mindazokat a jelentős támogatási, jogszabályi, finanszírozási, piaci és jövedelmezőségi változásokat, amelyek új feltételeket és körülményeket teremtenek az agrárium számára.
Másfél év után szabadulnak fel az Európai Uniótól járó magyar kohéziós források, ami önmagában még nem jelenti azt, hogy azonnal megindulhat a támogatásokért járó verseny. Sok buktatóra kell figyelni a közbeszerzésen induló és a fejlesztési forrásokra pályázó cégeknek. Megváltoztak a prioritások, valamint a számos területen gyökeresen átírták a szabályokat. Mindemellett pedig az orosz-ukrán háború, a koronavírus-járvány és a deglobalizációs folyamatok is új pályára helyezik a magyar vállalkozásokat.
Újkori történetének egyik legnehezebb időszakát éli át a magyar biztosítási szakma. A rengeteg EU-s és felügyeleti szabályozási kihívás mellett a kormány stratégiai ágazatként kezdett rátekinteni a szektorra, annak tulajdonosi és szabályozási következményeivel együtt. Ezek közül igazi újdonság a márciusi lakásbiztosítási kampány, amelynek elindulását közvetlenül előzi meg a Portfolio Biztosítás 2024 konferenciája, így igazán forró lesz a téma. Sok szó esik az életbiztosítások értékteremtési szempontból való új megközelítéseiről, a biztosítók stratégiájáról és a közvetítői piac jövőjéről is. Velünk lesznek a szabályozás és a piac nagyágyúi e témák megtárgyalásában.
Új év, új lehetőségek a befektetésekben! 2024-ben újra osztják a lapokat, a befektetési környezet változik, érdemes elgondolkodni a portfóliók átrendezésén. Veszítenek fényükből a magyar lakossági állampapírok, mit vegyünk melléjük vagy helyettük? Megacapekbe fektessünk vagy eljön végre a kispapírok ideje? Lehet végre kötvényeken nagy pénzt keresni? Zöldítsük a portfóliónkat? Jöhet a következő nagy emelkedés az aranyban és az ezüstben? Többek között ezekre a kérdésekre is választ adnak meghívott előadóink, és természetesen 2024-ben is a hazai pénzügyi szektor szakembereinek krémje elemzi a tőkepiaci aktualitásokat, mondja meg a tutit.
Ki ne akarna sokkal olcsóbban és gyorsabban termelni és növekedni? A hatékonyságot növelő, jelentős költségmegtakarítást hozó mesterséges intelligencia beemelése a cég munkafolyamataiba már tömeges méreteket öltött. Ide biztosan érdemes befektetni!
Idén február elején rendezték meg a németországi Stuttgart városában a 26. szakácsolimpiát (IKA Culinary Olympics/Olimpyade der Küche). A világ egyik legrangosabb gasztronómiai megmérettetéséről Jakabfi Dávid és csapata bronzéremmel érkezett haza.
Az Unióval Közös Agrártámogatási Program (KAP) idén februártól már ontja a jobbnál jobb támogatásokat. Idén összesen 11 program 69 pályázatára lehet jelentkezni támogatásért az agrárium és élelmiszerfeldolgozó-ipar majd minden területéről. 2027-ig az agrárium teljes megújulása, változásállósága várható a 2900 milliárd forint keretösszegű, uniós és hazai pénzből összerakott támogatástól. 1500 milliárd jut gazdaságfejlesztésre, 1000 milliárd pedig a zöld jövőre.
2024. február 22-25. között a 12. Afrika Expo Budapesten 22 kiállító mutatkozik be 17 afrikai ország képviseletében, 500 négyzetméteren a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ A Pavilonjában, a 210 A standhelyen!
16. alkalommal kerül megrendezésre a Járatlan Utakon Fesztivál, mely Magyarország legnagyobb, független utazókat megszólító rendezvénye. A legtöbbet utazott magyar, Vándorboy álmodta meg a koncepciót, amelyben évente kétszer a független magyar utazók találkoznak, ötleteket cserélnek, segítenek egymásnak és beszámolnak útjaikról személyesen is a követőiknek, akiknek szintén lehetőségük van kérdezni is. A fesztiválnak már presztízse van, hiszen már olyan előadók keresnek meg, akiket korábban nem tudtunk megszólítani. Nagyon pozitív visszajelzéseket kap a rendezvény, második családdá épült már a csapat és tartjuk a megszokott színvonalat évről évre. Idén is közel 100 vetítéses előadást, könyvbemutatót, filmvetítést és kerekasztal beszélgetést szervezünk utazási témákban.
Az Utazás kiállítás a látogatói igényeknek megfelelően megújul, interaktív programokkal egészül ki, amelynek köszönhetően Magyarország vezető turisztikai kiállítása minden korosztály számára évről évre újabb élmény- és inspirációszerzési lehetőséget biztosít, erre utal a kiállítás új neve is.
Online kommunikációs ninja, utazó blogger, Ázsia szerelmese és wellness rajongó, a Spabook.net turizmus szakportál tulajdonosa, a Turizmusfejlesztők és Tanácsadók Szövetségének tagja, turizmus marketing témában meghívott előadó a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) gödöllői, valamint a Károly Róbert gyöngyösi campusán, a veszprémi Pannon Egyetemen és a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) Turizmus Club szakmai rendezvényén. Dolgozott Horvátország, Jordánia, Olaszország és Szlovénia országmarketingjén, valamint Zalakaros és Miskolc desztináció marketingjén is, a helyi élményekről, látnivalókról számos cikket, bejegyzést készített.
Rock, pop, jazz, elektronikus zene Magyarország egyik…
Exkluzív megállapodás részeként kóstolhatók mostantól a Laurent-Perrier…
Minden évben listázzák a világ legjobb szállodáit…