2026. március 20., péntek - Klaudia

A munkáltatói márkaépítés (Employer Branding) az a folyamat, amelynek során a szervezet jelenlegi és vágyott személyiségét feltérképezzük, majd ezen értékek tudatosítása, marketingaktivitásokba, kommunikációba ültetése és működtetése, a hiányzó, de szükséges értékek kialakítása, valamint a hiányos értékek fejlesztése történik.

Újra magyar kézbe került az ország legismertebb fesztiválja: Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál egyik alapítója bejelentette, hogy visszavásárolta a Sziget Zrt. többségi tulajdonát a korábbi befektetőtől, a Superstruct Entertainment / KKR amerikai befektetési alaptól. A tranzakcióval lezárul egy korszak, és új fejezet kezdődik a Sziget történetében. A megállapodás értelmében a fesztiválcég 5,8 millió fontért – vagyis körülbelül 2,7 milliárd forintért – kerül vissza Gerendaihoz és új partnereihez. A márka és a védjegy ugyanakkor továbbra is a korábbi tulajdonosnál marad, a Sziget ezeket licencszerződés alapján használhatja a következő 15 évben.

Ez nem pusztán egy üzleti döntés volt – szeretnénk visszaadni a Szigetnek azt a szellemiséget, ami miatt annak idején elindítottuk. A cél nem a gyors profit, hanem egy fenntartható, hosszú távon is sikeres fesztivál”

– mondta Gerendai Károly az Economxnak.

A visszavásárlás részeként 2 milliárd forintos garanciát vállalt a korábbi alapító, hogy kezelhetőek legyenek az esetleges veszteségek, és a vállalat stabil pénzügyi alapokra helyezze működését. Az új tulajdonosi struktúrában dolgozói részvényprogram is szerepel, így a szervezők közvetlenül is érdekeltek lesznek a rendezvény sikerében.

A döntés hátterében az is áll, hogy a Sziget az elmúlt években több nehézségen ment keresztül: a pandémia idején két évig elmaradt, majd a visszatérés után ugyan sikerült nyereséget elérni, de a fesztivál piaci pozíciója és arculata átalakult. A mostani lépéssel Gerendai célja, hogy a Sziget ismét visszanyerje egyedi karakterét és nemzetközi rangját.

Gazdasági szempontból a fesztivál kiemelt jelentőségű: a GKI becslése szerint évente mintegy egymilliárd forintnyi bevételt generál Budapestnek, a bérleti díjak, a turisztikai költések és a helyi szolgáltatások révén.

A szervezés már javában zajlik a 2026-os Szigetre, amelyet augusztus 11–15. között rendeznek meg. A jegyelővétel hamarosan elindul, és a szervezők szerint már most érzékelhető az érdeklődés élénkülése.

„A Sziget nemcsak egy fesztivál, hanem kulturális találkozóhely, ahol a zene, a művészet és a közösségi élmény találkozik. Ezt az értéket szeretnénk megőrizni és továbbfejleszteni” – tette hozzá Gerendai.

A visszavásárlással a Sziget Fesztivál újra abba a kreatív körbe kerül, amely annak idején létrehozta. A cél, hogy az esemény stabilabb, értékalapúbb és nemzetközileg is versenyképesebb legyen – miközben megőrzi azt a különleges hangulatot, amely miatt generációk nőttek fel rajta.

Két évtizeddel ezelőtt egy álomból született, ma pedig a magyar divatélet megkerülhetetlen intézménye: a Budapest Fashion Week. Mayer Balázs „Kenguru” vezetésével a rendezvény immár harmincadik alkalommal mutatja be a hazai és nemzetközi tervezők legújabb kollekcióit, miközben továbbra is hű marad alapfilozófiájához: hidat építeni a művészetek, a kultúrák és a generációk között.

A Szent Márton Újborfesztivál és Libator során Márton-napi szokásokkal és az őszi évszakhoz kötődő ízekkel telnek meg a szentendrei Skanzen portái. A látogatók részt vehetnek borkóstoláson és libalakomán, megismerhetik Szent Márton életét, valamint kézműves foglalkozások keretében elkészíthetik az őszi ünnepkör szimbólumait is.

2025. november 14-16. között immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg Magyarország egyik legnagyobb kulturális eseményét, a Rajzfilmünnepet. Az ingyenesen látogatható fesztivál nem egyetlen központi helyszínen zajlik, hanem művelődési házak, könyvtárak, iskolák, óvodák, mozik és más közösségi terek adnak otthont a programoknak. Idén közel 500 helyszínen közel 2000 vetítésre ülhetnek be az érdeklődők.

Márton-napi Mulatság a Lázár Lovasparkban. Készülj fel egy felejthetetlen élményre 2025. november 8-9. között a Lázár Lovasparkban! Ne maradj le, foglald le helyed időben, és hozd el a családot egy emlékezetes napra! A rendezvény 3 éves kor alatt ingyenes. Gyere el, és ünnepeljük együtt Márton-nap hagyományait!

A TECHXPO 2025 egy nagyívű, négy napos innovációs és technológiai rendezvény, amely 2025. november 13–16. között kerül megrendezésre Budapesten, a Hungexpo Zrt. területén. Nem csupán szakmai konferencia, hanem olyan kombinációja látványos kiállításnak, interaktív programoknak, nagyközönség-fesztiválnak, amely a technológiát, innovációt és élményt egyszerre kínálja.

2025. november 22–23-án a Papp László Budapest Sportaréna ismét megtelik gyermekzsivajjal, hiszen jön a KidExpo!, Magyarország legnagyobb családi élmény- és vásárfesztiválja.

A BabaMama Expo Magyarország vezető életmód- és vásárrendezvénye olyan családos közönség számára, ahol a várandósság, babaápolás, gyermeknevelés, életmód, egészség és kreatív családi élmények kerülnek fókuszba. 2025 novemberében – a KidExpo! eseményével párhuzamosan – az Aréna újra a kismamák és kisgyermekes családok nagy fesztiválhelyszíne lesz.

A Hungary Pen Show idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre 2025. november 22-én. A töltő -és golyóstollak, töltőceruzák, tinták és különleges papírok szerelmesei újra találkozzanak egymással egy felejthetetlen nap keretében. Az esemény lehetőséget nyújt a látogatóknak arra, hogy megismerjék az írószerek színes és lebilincselő világát, a legújabb írószer trendeket, megismerhessék és tesztelhessék a legkülönfélébb íróeszközöket, tintákat és egyéb kapcsolódó kiegészítőket, valamint találkozzanak gyűjtőkkel, írószerrajongókkal és az írószeripar képviselőivel.

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Makói Hagymás Csücsür Ünnep, 2026. március 21.

Makói Hagymás Csücsür Ünnep, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője