2024. május 19., vasárnap - Ivó, Milán
Sok cégvezető és HR-es arról álmodik, hogy vállalatuk a tehetséges munkatársak számára tudatos képzési és karrier pályát alakít ki és ezáltal lehetőség lesz a talentek hosszú távú megtartására, valamint a senior szakértői vezetői réteg belső kinevelésére. Sokszor ez a terv csupán sajnos vágyálom marad. Hol kerül homok a gépezetbe? Mit tanulhatunk a Wellis Talent programjának példájából? Mit tud egy 30 éves nemzetközi tapasztalattal rendelkező tréning és tanácsadó cég javasolni a talent management tervek megvalósítása érdekében?
Több sebből vérzik az olimpia hivatalos appja. A téli olimpia - mint minden nagyszabású sportesemény - is hordoz kiberbiztonsági kockázatokat. Támadások érhetik az eseményt kiszolgáló informatikai infrastruktúrákat, miközben a versenyek iránt érdeklődő felhasználóknak is nagyobb odafigyelést kell tanúsítaniuk ahhoz, hogy ne essenek csalók áldozatául.
A Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége idén ismét megrendezi nagyszabású szakmai eseményét, az Event Touch-ot. Az Event Touch az egyetlen – csak rendezvényszervezéssel és annak minden területével foglalkozó – konferencia és kiállítás Magyarországon, melyet a MaReSz két évente rendez meg.
Ki gondolta volna még a kezdetek kezdetén? Mi gondoltuk! Tudatosan hosszú távra tervezve hoztuk létre a budapesti Oldtimer Show kiállítást. Sikernek könyveljük el azt, hogy sok év alatt mindig ilyen pozitív visszajelzéseket kapunk: „Már megint újat mutattak.” Maradt még jövőre is? Igen!
Egyre többen keresnek pénzt az interneten bloggerként, vloggerként vagy influenszerként. A közösségi hálókon keresztül milliókhoz lehet eljutni egy-egy jól célzott üzenettel, amely komoly jövedelmet is hozhat. Az adózás ezeket a jövedelmeket sem kerüli el – nem mindegy azonban, hogyan adózunk utánuk. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője néhány mindennapi példán keresztül mutatja be a buktatókat.
Miként élte meg 2021-ben a pandémia okozta, szinte kilátástalan helyzetet a magyar turisztikai szakma? Milyen rejtett tartalékokat, szinte valószínűtlen megoldásokat kellett elővarázsolniuk a folytatáshoz? Sorozatunkban meghatározó vállalkozások és szervezetek vezetői beszélnek 2021-ről és 2022-ről.
Visszatér a Velencei-tó északi partjára az egyik legnépszerűbb nyári zenei fesztivál, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT). Idén újra Sukoró ad otthont a fiatalok egyik legvonzóbb nyári rendezvényének, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának. A 2022. július 13-án kezdődő, ötnapos EFOTT házigazdája a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) lesz.
2022. január 26-29. között közel 200 kiállító várja a látogatókat mintegy 20 ezer négyzetméteren az AGROmashEXPO-n, Magyarország legjelentősebb agráripari találkozópontján.
Fókuszba kerül idén a prevenció, az egészség és az otthoni szépségápolás. Az elmúlt közel két évben a pandémia hatására fontos lett az állapotfelmérés és megelőzés, előtérbe kerültek a szabadban is végezhető mozgásformák, a szépségápolás területén pedig az otthon is alkalmazható, innovatív megoldások. Ezek a változások a wellness területén is megjelennek, és hatással lesznek az idei év legfontosabb trendjeire.
Január 23-tól izgalmas zenei programokkal és interaktív zenetörténetikiállítással várja a látogatókat az intézmény. A Magyar Kultúra Napján Magyarország miniszterelnöke adta át a Liget Budapest Projekt keretében elkészült Magyar Zene Házát a Városligetben. A formabontó külső egy komplex zenei beavató intézményt rejt, amely sokszínű programkínálatával egész évben a zene számtalan élményét tárja majd a látogatók elé.
Hazugságvizsgáló gép, titkos üzenetek, titkosszolgálati eszközök. És egy lehetőség, hogy jól érezd magad, miközben high-tech módon találkozhatsz hozzád hasonlókkal. Nincs erőltetett társkeresés, a party a lényeg az ismerkedés csak ráadás. Ezt ígéri a Love Zone február 25-ei rendhagyó bulija, amit a Symbol Budapestben rendeznek meg. A kémmódszerekre épülő új partisorozat korosztályokra bontva, országszerte várja majd a szingliket - de nem csak őket.
A nagy sikerre való tekintettel X. alkalommal indítjuk el HR szakmai randi eseményünket. Hallgasd meg, milyen újdonságokra számíthat a szakma ebben az évben. Új formátummal is jelentkezünk, az előadások után lehetőség lesz az előadókkal külön is beszélgetni a breakout roomokban!
A Budapest Parkban lesz az Apex-gála - 2022. február 9. Lezárult a Kreatív 2021-es versenyszezonja, a Best.net eredményeivel az utolsó pontszámok is megvannak! A Kreatív Apex-listája a magazin február eleji számában jelenik meg és elsőként a díjátadón olvasható.
A burkolói szakma gyakorlóinak vagy a szakma iránt érdeklődők részére rendezik meg az 1. Burkolói Workshopot! A jeggyel rögtön két rendezvényt is meg lehet látogatni: a Burkolói Workshopot, illetve a Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállítást!
Exkluzív megállapodás részeként kóstolhatók mostantól a Laurent-Perrier…
Varázskertünk egyik legfőbb látnivalója a rododendronvirágzás. Csúcsvirágzásnak…
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz…