2026. július 3., péntek - Kornél

Archívum

Helyszíni beszámoló Izrael fokozatos nyitásáról – podcast

1106

Leybov-Fűri Szilvia, a Liberty Israel & Jordan ügyvezető igazgatója beszélt a nyitásról és az oltottak kiváltságairól a Trend FM Turizmus.com műsorának legutóbbi adásában.

Izrael, az oltási tervével leggyorsabban haladó ország, a héten megkezdte a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozások feloldását. A fokozatos nyitás jegyében először a belföldi turizmus és a vendéglátás indult el, valamivel később pedig a külföldieket is várják majd.

Mivel a külföldiek számára továbbra is le van zárva az ország és beutazási engedélyt kizárólag izraeli állampolgárok kaphatnak, így Izrael egyelőre a belföldi nyitásra koncentrál. Ennek részleteiről beszélt Leybov-Fűri Szilvia, a Liberty Israel & Jordan ügyvezető igazgatója rádióműsorban.

A már beoltott állampolgárok, akik úgynevezett zöld útlevéllel rendelkeznek – vagyis igazolni tudják az immunitásukat – már beltéren is étkezhetnek a vendéglátóhelyeken, és utazhatnak a belföldi szálláshelyekre.

A beszélgetésből az is kiderül, hogy milyen kiváltságok járnak még az oltottaknak.

A teljes rádióinterjú itt hallgatható meg>>

(Forrás: turizmus.com)

 

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője