2026. április 29., szerda - Péter

Archívum

Nagy erőkkel terjeszkedik a német piacon a Hilton

716
Az amerikai szállodavállalat tíz új szálloda nyitásáról állapodott meg az elkövetkező öt évre, hét további megnyitása pedig már folyamatban van. Miközben a szállodai ágazat óriási bajban van Németországban is, meglepetésként a Hilton nemrég tíz új németországi szálloda nyitását harangozta be – írja a német Handelsblatt.com.

Az országban – amely a brit után az amerikai szállodavállalat második legnagyobb európai piaca – jelenleg 33 Hilton-szálloda üzemel, öt éven belül pedig már 50 fog a tervek szerint.

A Hiltont ugyanúgy megviseli a koronavírus-járvány, mint a piac többi szereplőjét. A tavalyi második negyedévben nettó 432 millió dollár, a harmadik negyedévben 81 millió dollár vesztesége volt 81, ill. 60 százalékos bevételkiesés mellett. Néhány hatékony intézkedéssel azonban stabilizálni tudta a helyzetét, de a 2007-ben véghezvitt radikális üzleti modellváltásnak is szerepe van abban, hogy a konszern még terjeszkedni is tud. A Hilton család ebben az évben adta el a birodalmat 26 milliárd dollárért a Blackstone pénzügyi befektetőnek, amely azonnal leválasztotta és a New York-i tőzsdére vitte az ingatlanüzletágat, azóta szinte az összes szállodát bérlik, vagy franchise-szerződéssel külső üzemeltetőnek adják ki.

Öt éven belül akár ötven szálloda üzemelhet Németországban Hilton márkanév alatt

Fotó: 123rf

A Németországban most beharangozott tíz új Hilton-szállodát a regensburgi Signo Hospitality fogja üzemeltetni. Elsőként két észak-rajna-vesztfáliai hotel nyílik meg már 2023-ban, Herne városában a Hilton Garden Inn, Bottropban pedig a Hampton by Hilton.

Addig pedig hét további Hilton-ház is megkezdi az üzemelését, ezekről ugyanis már a járvány előtt megállapodás született. 2021-ben Münchenben, Stuttgartban, Düsseldorfban és Regensburgban nyílik meg egy-egy Hilton-hotel.

Ezenfelül új márkája, a Motto by Hilton németországi piacra lépését is tervezi a szállodavállalat. A márka a csoportosan utazó fiatalokat célozza meg.

A Hilton számára a terjeszkedés sikere érdekében döntő fontosságú, hogy az üzleti utazók a koronavírus-járvány után visszatérjenek a szállodákba. A vezetők várakozásai szerint 2023-ban fogják újra elérni a 2019. évi foglalási szintet, rosszabb esetben 2024-ben.

A lap értesülései szerint nemcsak a Hilton tervez németországi terjeszkedést a közeljövőben. A brit Whitbread-csoport például tavaly nyáron jelentette be, hogy Premier Inn márkanéven akár 300 szállodát is megnyitna, ebből 53-ról már meg is kötötték a szerződést.

(Forrás: www.turizmus.com)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

More details
DOGZ Fesztivál - Tacskó rekordkísérlet

DOGZ Fesztivál - Tacskó rekordkísérlet

More details
Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

More details
Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

More details
Városligeti Majális Budapest, 2026. április 30. – május 3.

Városligeti Majális Budapest, 2026. április 30. – május 3.

More details
Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

More details
Egri Csillag Weekend, 2026. április 30. – május 2.

Egri Csillag Weekend, 2026. április 30. – május 2.

More details
futureBIZ üzleti jövőkutató konferencia, 2026. május 7.

futureBIZ üzleti jövőkutató konferencia, 2026. május 7.

More details
Repülő Majális, 2026. május 1-2.

Repülő Majális, 2026. május 1-2.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője