2026. február 27., péntek - Ákos, Bátor

Archívum

A hazai szállodatörténet legnagyobb felújítási programjába kezd a Hunguest

884

Minden idők legnagyobb turisztikai kormányzati fejlesztési programjából 17,7 milliárd forint felújítási támogatást nyert tizennégy szállodájára a Hunguest Hotels – írja a Világgazdaság.

Az interjúban a társaság tavaly kinevezett vezérigazgatóját, Détári-Szabó Ádámot kérdezték a felújítási programról.

A szakember elmondta, hogy olyan szükséges beruházásokat is elvégeznek, amelyekre már nagyon megérett az idő. A legnagyobb vidéki szállodalánc ingatlanállománya nem homogén, különböző állapotúak az épületek, van köztük 2019-ben átadott modern hotel, de olyanok is, amelyek évtizedek óta nem voltak korszerűsítve – emelte ki a vezérigazgató, aki hangsúlyozta azt is, hogy a Kisfaludy szálláshelyfejlesztési konstrukció nagy kapacitású szállodákra vonatkozó pályázat – melyet még a pandémia előtt, 2019-ben hirdetett meg az MTÜ – keretéből összesen 35 projekt kapott támogatást, ebből a Hunguest 14 szállodája a teljes összeg mindössze egyötödét hozta el. A felújításokhoz a vállalat önerőként csaknem 30 milliárd forintot biztosít, vagyis majdnem két forintot minden egyes forint támogatás mellé.

A gasztronómiai szolgáltatások és a wellnesskínálat újragondolásával a fiatalabb korcsoportot is be kívánják vonzani

Fotó: hunguesthotels.hu

Détári-Szabó Ádám rámutatott: a felújítási programot annyiban írta át a pandémia, hogy amiatt átütemezték és egyszerre indították el a projekteket, így várhatóan hamarabb nyithatnak ki a megújult házak, melyekből már idén hármat átadtak, és nyitják a többit is a következő években, ezáltal fokozatosan tudják növelni a munkavállalói állomány létszámát.

A szakember kiemelte, hogy idén több mint kétszáz szakképzett új kollégát fognak felvenni, s az újraindításig – a bértámogatásnak is köszönhetően – a tavaly év végi létszámot egészen biztosan tartani tudják.

Détári-Szabó Ádám kitért arra is, hogy az infrastrukturális felújítások mellett a lánc újrapozicionálása és arculatának megújítása is napirenden van. A meglévő célközönségen felül pedig továbbiak bevonzását is eltökélték, a megújult szállodákkal, új attrakciókkal, valamint a gasztronómiai szolgáltatások és a wellnesskínálat újragondolásával a fiatalabb korcsoportot is meg szeretnék szólítani. A szállodacsoport célja a magasabb szolgáltatási színvonal kínálata, s mindez kedvezőbb ár-érték arány mellett.

A vezérigazgató kérdésre válaszolva elmondta, hogy a jelenlegi desztinációkon kívül nem terveznek új szállodát építeni, a terjeszkedést illetően pedig az az álláspontja, hogy piaci szereplőként, a Hunguest is vizsgálja az akvizíciós lehetőségeket. „Az nyilvánvaló, hogy mind az ingatlanpiac, mind a turisztikai szektor változásban van, és mindig vannak lehetőségek” – mutatott rá.

Détári-Szabó Ádám bízik a húsvéti vagy a pünkösdi nyitásban, de legfőképpen erős nyárral kalkulál.

(Forrás: www.turizmus.com)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

More details
KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

More details
Rekordokkal zárult a 4 HELYSZÍN Konyhabútor Kiállítás

Rekordokkal zárult a 4 HELYSZÍN Konyhabútor Kiállítás

More details
Ismé

Ismé

More details
A Talentis Event and Marketing Kft. többségi tulajdonrészt szerzett a COLOSSAL-ban

A Talentis Event and Marketing Kft. többségi tulajdonrészt szerzett a COLOSSAL-ban

More details
A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten, 2026. március 6-tól

A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten, 2026. március 6-tól

More details
Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

More details
AI in Business konferencia, 2026. március 18.

AI in Business konferencia, 2026. március 18.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője