2026. július 3., péntek - Kornél

Archívum

A Belügyben mindent tudni fognak a Magyarországra érkező turistákról

1152

Új adatszolgáltatásra lesznek kötelezettek januártól a szálláshelyadók egy még augusztusban kiadott kormányrendelet szerint – hívta fel a figyelmet a Portfolio. A portál szerint egyelőre annyi tűnik biztosnak, hogy vagy egy okmányolvasó szoftverrel, vagy egy applikációval adatokat kell továbbítani a vendégről a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnak.

Olyan személyes adatokról van szó, amelyet a turisták Magyarországon idáig papíralapon adtak meg, de a azok valódiságát nem mindig ellenőrizték. A Portfolónál úgy tudják, az új adatrögzítést a Belügyminisztérium kezdeményezte nemzetbiztonsági és terrorellenes okokra hivatkozva.

Ez főleg a kisebb vállalkozókat érintheti érzékenyen, mert az informatikai megvalósítás minden szállásadónál minimum 250 ezer forint lehet.

Mivel jelenleg az üzleti utazókon kívül senki sem fogadhat turistákat legalább január 11-ig, ezért nagy kérdőjelek vannak azzal kapcsolatban, hogy elindul-e a rendszer év elejével.

A szállásregisztrációra jelentkező turista nevét, születési helyét és idejét, nemét, anyja születési nevét, az igénybevevő személyazonosításra alkalmas okmányának, illetve úti okmányának azonosító adatait kell megadni. Ezenkívül a szálláshely-szolgáltatás címét, a szálláshely igénybevételének kezdő és várható befejező időpontját kellene rögzíteni.

Necces a januári indulás

A Portfolio Schumicky Balázst, a Magyar Apartmankiadók Egyesületének elnökét is megszólaltatta, aki szerint a bevezetéssel kapcsolatban nincsenek meg a technikai részletszabályok. Úgy véli, a koronavírus-járvány tartós elhúzódása is azt indokolná, hogy ha újra lehet majd fogadni vendégeket, akkor minél kevesebbszer fusson össze a vendég és a szálláshely-üzemeltető. A kisebb vállalkozóknál ő ezért egy applikációt is elfogadhatónak tartana, mint erre tudomása szerint Szlovéniában van példa.

Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke a portálnak azt mondta, hogy január 1-től ezt szerinte valószínűleg nem tudják majd bevezetni. Úgy véli, inkább a turizmus remélt tavaszi újjáéledésével, az első fél év vége felé lehet majd aktuális. Tudomása szerint egyébként már ez év elején kötelezővé akarták tenni az online okmányolvasó használatát, de vélhetően nem a koronavírus-járvány, hanem más tényezők miatt csúszhatott ez meg.

(Forrás: www.penzcentrum.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details