2025. december 7., vasárnap - Ambrus

Hírek

Fliiperláz Budapesten: a héten a Ráday utcára figyel Európa

1098

Idén októberben egy hétig a fővárosi Ráday utca lesz a flippervilág központja – az itt található Game Galaxy ad majd ugyanis otthont a Hungarian Pinball Opennek /HPO/, ahol körülbelül 200 európai versenyző, köztük nemzetközi szinten kiemelt játékosok mérik össze tudásukat. Az idei versenysorozat egyik különlegessége a női mezőny erőpróbája lesz. A nevezési helyek rövid idő alatt beteltek, az eseményeket az érdeklődők azonban online is követhetik.

Bár a versenysorozat már két évtizedes múltra tekint vissza itthon, a mostani, 2025. október 23–27. között megrendezésre kerülő Hungarian Pinball Open (HPO) egyedülálló mezőnyt vonultat majd fel: 18 országból, többek között Angliából, Lengyelországból, Svédországból, Szlovéniából, Németországból, Ausztriából, Norvégiából, Olaszországból, Hollandiából és Romániából érkeznek a versenyzők a Ráday utcai rendezvényhelyszínre, a Game Galaxy-ba. Az indulók között az utóbbi világbajnokságok dobogós helyein végző finn és svéd játékosok is szerepelnek.

A többnapos versenyen csütörtökön 48, pénteken pedig két időpontban további 72–72 játékos játszik selejtezőt és küzd a továbbjutásért. A versengés izgalma és hangulata az érdeklődők számára online is átélhető lesz: a HPO-t idén is élőben közvetítik egy Twitch csatornán.

A magyar flipperes közösség különösen nagy várakozással tekint az eseményre, hiszen a nemzeti csapatunk idén júniusban Európa-bajnoki címet szerzett Ausztriában. A történelmi győzelmet Solymosi Gábor, Pálfi Erik, Scholtz Bálint és Csaplovits Ferenc hozta el –  hogy hazai pályán is újra bizonyíthassanak, természetesen mind a négyen ott lesznek a HPO-n. /Érdekesség, hogy Solymosi Gábor már a 2011-es spanyolországi Európa győztes csapatnak is tagja volt./

A HPO egyik különlegessége a IFPA által jegyzett női verseny, amely október 25-én, szombaton 19 órakor rajtol. A „Pace Matchplay" formátumú megmérettetésre nemcsak a HPO női indulói, hanem bárki – akár teljesen új érdeklődő – is nevezhetett. 

A versenyt a Game Galaxy "anyaintézménye", a világszerte elismert budapesti Flippermúzeum szervezi, amely idén ismét megkapta a világ vezető utazási website-ja, a TripAdvisor „Traveler's Choice 2025" elismerését, amely az oldalon szereplő helyek legfeljebb 10%-ának adható. A Flippermúzeum továbbra is Magyarország egyik legnépszerűbb tematikus múzeuma, a főváros 1090 látnivalója közül hosszú évek óta az első 10-ben szerepel az oldalon.

A múzeum nemcsak a HPO szervezésében aktív: idén elindította a legnagyobb flippergyártóval, az amerikai Stern Pinball-lal közösen futó „Stern Army Tuesday" eseménysorozatát is, ahol versenyekkel egybekötve rendszeresen bemutatják a cég legújabb flippergépeit. Így került sor nemrégiben a „King Kong", valamint a "Dungeons and Dragons" flipper magyarországi premierjére is a múzeumban. A szervezők egyik célja, hogy a flipper közösség nyitott és inspiráló maradjon mindenki számára, akit megszólít a játékos versengés öröme.

A Game Galaxy a verseny idején, október 23–27. között kizárólag a HPO-nak ad otthont, ezért ebben az időszakban a céges és magánrendezvények számára nem lesz bérelhető a helyszín. A Flippermúzeum rendezvényközpontja az elmúlt 1 évben számos céges és magánrendezvénynek biztosított helyszínt, de forgatták itt nagyköltségvetésű magyar filmes produkció jeleneteit, és Budapesten készülő hollywoodi nagyjátékfilm munkálatainak záró rendezvényét is tartották már a Galaxy-ban. 

Szeptember 2-án - az eddigiekhez hasonlóan - a Flippermúzeumban került sor a Stern Army Tuesday következő állomására is, ahol a világ vezető gyártója, a Stern legújabb gépe, a King Kong flipper először volt kipróbálható hazánkban. A képen a győztesek.

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Budapest Coffee & Tea Festival, 2026. május 7-10.

Budapest Coffee & Tea Festival, 2026. május 7-10.

More details
DOGZ Mikulás Falkaséta, 2025. december 6.

DOGZ Mikulás Falkaséta, 2025. december 6.

More details
Happy Wonderland, az ország egyetlen adventi vidámparkja

Happy Wonderland, az ország egyetlen adventi vidámparkja

More details
KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Találkozás a Mikulással a Fővárosi Állat- és Növénykertben, 2025. december 6.

Találkozás a Mikulással a Fővárosi Állat- és Növénykertben, 2025. december 6.

More details
Adventi hétvégék a Millenárison, 2025. december 6. és 13.

Adventi hétvégék a Millenárison, 2025. december 6. és 13.

More details
Figyelem, felvétel! Élőzenés hiphop beatmaking & szövegíró workshop, 2025. december 7.

Figyelem, felvétel! Élőzenés hiphop beatmaking & szövegíró workshop, 2025. december 7.

More details
Ügetőszilveszter a Kincsem Parkban, 2025. december 31.

Ügetőszilveszter a Kincsem Parkban, 2025. december 31.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője