2026. március 16., hétfő - Henrietta

Hírek

Jön a Virtuózok új évada, főszerepben a magyar tehetségek

1398

A Virtuózok, a világ első nemzetközi komolyzenei tehetségkutatója immár a 11. évadához érkezett. A produkció 2026-ban a klasszikus zene fiatal magyar tehetségeit kutatja fel. Az új évad különlegessége, hogy az első évadok hangulatát idézi majd a műsor, korcsoportok lesznek és a műsor indulásához hasonlóan nagy hangsúlyt kapnak a magyar versenyzők. A szervezők célja, hogy még több magyar fiatal kapjon lehetőséget a bemutatkozásra.

A Virtuózok több mint egy műsor. Ez egy közösség, ahol a klasszikus zene iránti szenvedély, az elhivatottság és a tehetség találkozik. Büszkék vagyunk arra, hogy az idei évadban teljes figyelmet szentelünk a magyar fiataloknak, mert rengeteg kiaknázatlan tehetség él hazánkban"

– mondta Peller Mariann, a Virtuózok producere.

A világon egyedülálló klasszikus zenei tehetségkutató 2014-ben indult televíziós műsorként, majd 2020-ban nemzetközi produkcióvá vált, így azóta több tízmillió néző követheti évről-évre. A program célja, hogy a fiatal zenészek számára valódi ugródeszkát biztosítson a klasszikus zenei pályán. A műsorba bekerülők nemcsak a nyilvánosság figyelmét kapják meg, hanem nemzetközi színpadokon is lehetőségeket nyerhetnek. A korábbi évadok résztvevői rangos helyszíneken léphettek fel – többek között a New York-i Carnegie Hallban, a milánói és a dubaji expón vagy a londoni O2 Arénában.

A Virtuózok nemcsak a tehetségek felkutatásáról szól, hanem arról is, hogy a klasszikus zene hidakat épít generációk és emberek között – ezért is fontos számunkra ez a program"

– hangsúlyozta Hankó Balázs, kulturális és innovációs miniszter.

Az új évadban két korcsoportban zajlik majd a verseny: 6–14, illetve 15–21 éves kor között (énekesek esetében 26 éves korig) várják a jelentkezőket. Mindössze egy rövid, klasszikus zenemű előadását tartalmazó videó, egy több darabot tartalmazó klasszikus zenei repertoár, valamint a jelentkezési lap kitöltése szükséges hozzá. A kiválasztott versenyzők televíziós válogatón mutathatják meg tudásukat, ahonnan a korcsoportojuk szerinti elődöntőbe juthatnak, a továbbjutók pedig a döntőben szimfonikus zenekar kíséretével léphetnek színpadra. A győzteseket szakmai zsűri választja ki, a díjazás pénzjutalmat, fellépési lehetőségeket és számos különdíjat foglal magában. Emellett a Virtuózok valódi tehetséggondozó programként hosszú távon is támogatja a fiatal művészeket szakmai fejlődésükben.

A produkció kiemelt célja, hogy a fiatalok számára inspiráló közeget teremtsen, és bemutassa: a klasszikus zene ma is képes megszólítani a közönséget és lehetőséget adni egy nemzetközi karrier elindítására. A versenyzők útját nemzetközileg elismert zsűri és mentorhálózat segíti, a korábbi években olyan világsztárok álltak a program mellé, mint Plácido Domingo, José Carreras, a Bocelli család és sokan mások.

A jelentkezés 2025. december 31-ig tart. A válogatók online kezdődnek, majd televíziós fordulókon folytatódnak. Az elődöntőbe korcsoportonként hat-hat versenyző kerül, a döntőbe pedig három-három, közülük választják ki a Kicsik és Nagyok legjobbját. A döntősök egy neves szimfonikus zenekar kíséretével mutatkozhatnak be. A műsor 2026 tavaszán kerül adásba, a Duna Televízióban.

Jelentkezési határidő:
 2025. december 31.
Korosztályok: 6–14 év és 15–21 év (énekesek esetén 26 év)
Hangszerek: minden klasszikus hangszer és ének

https://virtuozok.hu

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

More details
GardenExpo, 2026. március 20-22.

GardenExpo, 2026. március 20-22.

More details
Esküvő Kiállítás Kecskeméten, 2026. március 22.

Esküvő Kiállítás Kecskeméten, 2026. március 22.

More details
Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

More details
AI in Business konferencia, 2026. március 18.

AI in Business konferencia, 2026. március 18.

More details
Retro kiállítás Budapesten: éld át a rendszerváltozás előtti évtizedek hétköznapi hangulatát!

Retro kiállítás Budapesten: éld át a rendszerváltozás előtti évtizedek hétköznapi hangulatát!

More details
Március 15. a  Bálna Honvédelmi Központban

Március 15. a Bálna Honvédelmi Központban

More details
Március 15. – Ünnepi programsorozat a PIM-ben

Március 15. – Ünnepi programsorozat a PIM-ben

More details
2026. március 15-ei programok a Budavári Palotanegyedben

2026. március 15-ei programok a Budavári Palotanegyedben

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője