2026. július 1., szerda - Annamária

Archívum

Érték és minőség díjat kapott a Thermal Hotel Balance

1995

A négycsillagos Thermal Hotel Balance szálloda is elnyerte idén az Érték és Minőség Nagydíjat.

A Lenti Gyógyfürdő Kft. által működtetett hotel Zala megyében egyedüliként kapta meg az elismerést pályázat útján.
– Tavasszal nyertük el a Magyar Turizmus Minőség Díját, most pedig egy másik szempontrendszer alapján mérettük meg a szállodát – tájékoztatott Kárpáti Zoltán, a Thermal Hotel Balance igazgatója. – Itt elsősorban a szolgáltatások által nyújtott értékrendszer és minőség volt a célkeresztben. A pályázatunkban foglaltakat folyamatosan teljesítjük, legyen az ár-érték arány, saját vagy külső minősítések, innováció, illetve környezetvédelem. A díj számunkra nagyon fontos, igazolás a vendégek, a tulajdonos és a térség lakosai felé, hogy munkánkkal minőséget és értéket képviselünk.

Hozzátette: az Érték és Minőség Nagydíj nemzetközi szinten is elismerést jelent.

ertek

Kutfej Attila, a Lenti Gyógyfürdő Kft. ügyvezetője a díj kapcsán elmondta: ez a kitüntető cím is mutatja számukra, jó irányba indultak el az elmúlt évek fejlesztéseivel.

– A Thermal Hotel Balance felépítésével, megnyitásával, a fürdőkomplexum belső élményfürdőrészlegének bővítésével, valamint a szolgáltatáskínálatunk növelésével újabb szintet léptünk a hazai turisztikai szereplők piacán – közölte az ügyvezető. – Valóban igyekszünk értéket és minőséget biztosítani vendégeink számára. Büszkék vagyunk az eddig elért eredményeinkre, de itt nem állunk meg, terveink közt szerepel a fürdő fedett és kültéri részlegének további modernizálása, fejlesztése.

Az Érték és Minőség Nagydíjat idén második alkalommal adták át azon áruk, szolgáltatások, gazdasági szervezetek elismerésére, amelyek tevékenységük során bizonyíthatóan elkötelezettek a minőség iránt.

Forrás: zaol.hu

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője