2026. május 18., hétfő - Erik

Archívum

Bükfürdő történetének legnagyobb fejlesztését tervezik

1242

Megérkezett Bük önkormányzatához az MTÜ támogató okirata arról a 15 millió forintos támogatásról, amellyel a Bükfürdő Thermal & Spa, valamint a fürdő környékének fejlesztését készítik elő.

A támogatás az első körben az előzetes megvalósíthatósági tanulmány és az építészeti koncepciótervek kidolgozását szolgálja, amely a fürdő tavaly elfogadott középtávú fejlesztési tervének tartalmi elemeire épül.

Az építészeti koncepciótervek már a térben is ábrázolni fogják a fürdő és környékének leendő szolgáltatási funkcióit, épületegyütteseit.

A fejlesztés Bükfürdő, mint egységes turisztikai desztináció piaci újrapozícionálását szolgálja, amelyben az egyik legfontosabb cél, hogy a magasabb minőség felé tett lépésekkel a fürdő- és szállásszolgáltatások terén is az ausztriai színvonalhoz zárkózzon fel a város és a gyógyfürdő – írja a Büki Gyógyfürdő Zrt. és Bük Város Önkormányzata közös közleményében.

A támogatással elkészülő koncepcióterveket az engedélyezési tervdokumentáció követi, amelyekkel egy

akár 6 milliárdos fejlesztési csomagra pályázhatnak majd, ami Bükfürdő valaha volt legnagyobb fejlesztése lehet.

Forrás: turizmus.com

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál,  2026. május 14-16.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2026. május 14-16.

More details
Westend Napok: a stílus ma már nem státusz, hanem önismeret kérdése

Westend Napok: a stílus ma már nem státusz, hanem önismeret kérdése

More details
XXIII. Nemzetközi Építészkongresszus, 2026.  június 12.

XXIII. Nemzetközi Építészkongresszus, 2026. június 12.

More details
Állat- és növényszeretet napja

Állat- és növényszeretet napja

More details
Tévhitek és megoldások a Nemzetközi Klímaváltozási Akciónap apropóján

Tévhitek és megoldások a Nemzetközi Klímaváltozási Akciónap apropóján

More details
2026. május 17-én a budaörsi Auchanba érkezik az eredeti BL-trófea

2026. május 17-én a budaörsi Auchanba érkezik az eredeti BL-trófea

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője