2026. július 2., csütörtök - Ottó

Archívum

A Stage|Set|Scenery vezető szakvásár a színház technológia, film-, színpad, fény-, hang- és rendezvénytechnika, valamint a maszk- és jelmeztervezés világában. A vásár témái között megtalálható az akusztika, a stúdió-, a konferencia-,…
Az ELTE Füvészkertben 2017. május 2-án 10.00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat támogatásával 500 négyzetméteres területen nyílt meg a FűFa Tankert. Az új tanodát azzal a céllal adják át a jövő…
A Balaton fagylaltja után a Balaton kávéját is szeretnék megtalálni és népszerűsíteni a Gyenesdiáson másodszor tartandó Balaton Barista Bajnokság keretében, az egyre több minőségi étterem és bor után a "feketelevesnek"…
A Budapest Klezmer Band, a Budapest Bár, Kern András és Geszti Péter is fellép a Fővárosi Állat- és Növénykert Zenés Állatkerti Esték elnevezésű programsorozatában július 5. és augusztus 16. között.…
Végre itt az igazi tavasz, amikor szinte minden percünket, amit csak lehet, kint töltenénk a természetben. Ha nem vagy olyan szerencsés, hogy van saját kerted, az erkélyed pedig már nem…
Az elkövetkező hetek kora esti és éjszakai óráiban hangzik fel országszerte a világ egyik legszebb hangú madarának, a fülemülének az éneke. Hallgassa meg Ön is! Az MME minden év áprilisában…
Jön, jön, jön a Gyulai Virágok Fesztiválja 2017. május 13-14. között. A városi programok egyik legszínesebb rendezvénye, amikor virágba borul az egész város egy csodálatos napra.  Gyula belvárosában, a Kossuth…

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője