2026. május 1., péntek - Fülöp

Archívum

Idén a Balaton kávéját is megválasztják

677

coffeeA Balaton fagylaltja után a Balaton kávéját is szeretnék megtalálni és népszerűsíteni a Gyenesdiáson másodszor tartandó Balaton Barista Bajnokság keretében, az egyre több minőségi étterem és bor után a "feketelevesnek" is nagyobb figyelmet szentelve - mondta el a rendezvény ötletgazdája és szervezője az MTI-nek.

A kávékészítőknek szombaton a gyenesdiási Darnay-pincében rendezendő bajnokságáról Somogyi Zoltán Max kifejtette: idén is szeretnék megtalálni a régió legjobb kávémesterét és első alkalommal a Balaton kávéját is. A rendezvényt a Nyitott Balaton programsorozathoz csatlakozva a Gyenesdiási Turisztikai Egyesülettel és a Balaton Turizmus Szövetséggel együttműködve valósítják meg.

Minden versenyzőnek 15 perc áll a rendelkezésére, hogy elkészítsen és felszolgáljon a zsűrinek négy-négy adag eszpresszókávét és kapucsínót, illetve ugyanennyi saját készítésű kávéitalt. Ez utóbbiak közül választják ki a Balaton kávéját, azt a minőségi kávés italkülönlegességet, ami tükrözi a balatoni életérzést és összetevőiben kötődik a régióhoz. A nyertes kávé külön honlapot is kap, illetve az a célja a szervezőknek, hogy minél több vendéglátóhely kínálja a különleges, de bárhol azonos minőségben elkészíthető kávés kreációt.

Tavaly nyolc kávémester tette próbára a tudását, idén 11 jelentkező van már, és nemcsak a Balaton térségéből, de a fővárosból vagy Győrből is érkeznek baristák, hogy minél művészibb formát adjanak a "feketelevesnek".

A szombati programot egy kávéscsésze-gyűjtemény különleges darabjainak bemutatója, illetve a kávé művészetéről szóló előadás is kíséri, de a csokoládékészítés titkaival is megismerkedhetnek az érdeklődők.

(forrás: MTI)

Erdeiné Visegrádi Katalin

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

More details
Kecskeköröm ünnep Tihanyban, 2026. május 2.

Kecskeköröm ünnep Tihanyban, 2026. május 2.

More details
Gyereknap és Parasztolimpia, 2026. május 1.

Gyereknap és Parasztolimpia, 2026. május 1.

More details
Falusi Majális, 2026. május 1.

Falusi Majális, 2026. május 1.

More details
Zöld Fesztivál a Skanzenben, 2026. május 1.

Zöld Fesztivál a Skanzenben, 2026. május 1.

More details
We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

More details
DOGZ Fesztivál - Tacskó rekordkísérlet

DOGZ Fesztivál - Tacskó rekordkísérlet

More details
Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője