2026. július 2., csütörtök - Ottó

Archívum

November 6-16. között érkezik idén a 18. Olasz Filmfesztivál – Mittelcinemafest a budapesti Puskin moziba, illetve országosan a távmoziba.  Budapesti Olasz Kultúrintézet és az Istituto Luce-Cinecittà közös rendezvényén 13 kortárs…
Indul a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa „Jó bor" edukációs kampányának második szakasza, amely az elsőhöz hasonlóan a fiatalokat, kezdő borfogyasztókat célozza meg és új tartalmakkal hívja fel a figyelmet a minőségi…
A javaslat szerint az alap nagyobbik részét a főváros és a budapesti kerületek adnák össze 45-45%-ban az eddig elmaradt támogatások fejében. Az elképzelés szerint a kormányzat pedig a maradék 5…
Üresen kong Brüsszel uniós negyede: a járványügyi korlátozások miatt nincsenek konferenciák, a környék és a város üzleti szállodái pedig a csődtől félnek. Szingapúr után Brüsszel az a város, amely évente a…
Így a tervezett a 12 helyszín helyett csupán egy lenne. Az okot aligha kell magyarázni - írja a hvg.hu. A Le Parisien azt írta, az UEFA-ban komoly kétségek merültek fel…
"A járvány terjedése felgyorsult. A járvány az idősek és krónikus betegek életét veszélyezteti, eljött az ideje az újabb lépéseket tegyen a kormány, amivel megvédhető a kórházak működése és az idősek…
Bár a plakátverseny hivatalosan véget ért, a közönségszavazás eredménye csak most futott be. Idén a pályázat a koronavírus okozta bizonytalanságra összpontosított. A szervezők arra voltak kíváncsiak, hogy a vállalkozó kedvű…

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője