2026. május 21., csütörtök - Konstantin

Szabadidő, életmód

Tokaji Bornapok, 2023. június 2-4.

1522

Június első hétvégéjén indul a BORNAPOK a 950 éves Tokajban. A Kossuth tér lesz a központi helyszíne a június 2-án, 3-án és 4-én megrendezésre kerülő nyárindító programnak.

A nyár első hétvégéjén tartandó rendezvény továbbra is díjtalan, csupán néhány programra kell külön belépőjegyet váltani, ami miatt érdemes előre tájékozódni.

 A rendezvény központi helyszíne a Kossuth tér lesz, ahol a nagyszínpadot is felállítjuk. Itt lesz a Polgármesterek borának átadó ünnepsége (szombaton 14 órától). Ezt követően lesz az eredményhirdetése annak a rajz, és fotópályázatnak, amelyet általános és középiskolás tanulók készítenek a 950 éves Tokaj tiszteletére. Ami pedig a zenét illeti, alapvetően a jazz műfajban lesznek koncertek a három nap alatt. Mások mellett koncertezik a Polip Band, a Star Deluxe, a Melounge, a Pop Secret Band, a Mentha Project. Fellépnek nyíregyházi színészek is (Nagyidai Gergő, Munkácsi Anita, Kosik Anita, Rák Zoltán) Ma éjjel önről álmodtam megint… című szórakoztató műsorukkal.
 
A főtér utcáin „gasztrosétány” lesz – árusokkal, kézművesekkel –, ahol kiváló borokkal is várják majd az érdeklődőket, akik a Tourinform Tokaj faházában vásárolhatnak – („stílszerűen”) 950 logóval ellátott - fesztiválpoharat.
 
A kiállító borászatok:
Angyal Borászat
Ászok Borház
Benkő Borház
Budányi Pincészet
Csubák Családi Pincészet
Ducsai János Pincészete
Frikker Pince
Grand Tokaj
Gróf Degenfeld Szőlőbirtok és Kastélyszálló****
Götz Pincészet
Kései Pincze
Kiss István Pincészete
Majoros Borászat
Paulay Borház
Péter Pince
Royal Tokaji
TIBOR Családi Szőlőbirtok
Szerelmi Pince
 
A Bornapokhoz idén is számos partner csatlakozott az összefogás keretében. A Tokaji Borászok Asztaltársasága ismét képviselteti magát. A borkóstolók és a vezetett pince-, illetve dűlőtúrák mellett a legtöbb helyszínen különleges gasztronómiai élvezetekben is részesülhetnek a fesztiválozók. Nagy erőkkel, változatos programokkal készül az Antalóczy Pince, a Baz Beer Tokaj, a Paulay Borház, a LaBor Kvartély, a 40 éves Hímesudvar, az Óvárborozó, a Tokaj-Hétszőlő Rákóczi Pince, a Tokaji Kávépörkölő Manufaktúra és Kávéház, a Prés Borbár, és további helyszínek.
A három nap alatt az egész városban lesznek kisebb és nagyobb színes programok, amelyek a városnéző sétavonattal könnyen elérhetők a közönség számára.
 
(A műsorváltoztatás jogát a szervezők fenntartják.)

 
| Forrás: Facebook
Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet a Reims-i Operaházban

Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet a Reims-i Operaházban

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Mulatság a Füzéri várban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Mulatság a Füzéri várban, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Virágálom, 2026. május 22-25.

Pünkösdi Virágálom, 2026. május 22-25.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője