2026. július 2., csütörtök - Ottó

Szabadidő, életmód

Generációváltás a cégben, 2022. február 03.

1288

Még csak tervezés alatt tart a cégátadás, vagy már papíron előre megtörtént? Menet közben jár a stafétaváltás? Vagy már a „hatalomátadás” is megvalósult? Családban marad, vagy idegené lesz?

A vagyon és öröklés biztonságba helyezése, elrendezése, valamint a cég új „parancsnokának” megtalálása nem egyszerű és nem biztos, hogy egy kalap alatt megoldható feladat. Eddig háromból egy első generációs hazai cégnek sikerült a családi céget átadni az utódnak, ezzel megalkotni az azt követő családi generációváltások mintáját, sikerét is.

Tapasztalatok már bebizonyították, hogy a sikeres váltást, az alapító hátralépését az elődök és utódok pár éven át tartó együtt dolgozása előzi meg. A lassú, finoman hangolt folyamatban, a cég megtanulása és az értékrendek átvétele fokozatosan történik. Az alapítók döntő többsége csak akkor engedi el a stafétabotot, ha már biztonságban tudja az utód kezében a céget és az általa vallott értékek fennmaradását. Az okosak azt mondják, hogy 3-5 év időt rá kell szánni. Időben el kell kezdeni! Mert ha a tartóoszlop – az alapító – hirtelen kidől, a cég összeomolhat. Márpedig előd és utód egyet akar: a cég tovább élését, virágzását.

Időpont: 2022. február 3. 9.30–16.00
Új helyszín (személyes résztvevőknek): Budapest, BKIK Székház, Krisztina körút 99.
Helyszín a távolról résztvevőknek: interneten jelszóval belépéssel
További információk: ppkonferencia.hu

| Esemény Menedzser

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője