2026. július 2., csütörtök - Ottó

Szabadidő, életmód

Adventi programok a Várkert Bazárban

1414

Idén hetedik alkalommal rendezik meg a Várkert Bazár adventi programsorozatát. Tavaly csak online tudtak ünnepi hangulatot kínálni a közönségnek, most végre élőben várják vendégeiket.

Az adventi hétvégéken ingyenes kézműves programokkal, családi workshopokkal, kortárs iparművészeti vásárral és különleges hangulatú zenei produkciókkal, valamint karácsonyi tematikájú vezetett sétával várják a közönséget. Az esti koncertek előtt a fellépőkkel közösen meggyújtják a Hello Wood által alkotott adventi koszorú egy-egy gyertyáját, és néhány ünnepi gondolat megfogalmazásával tesszük meghitté az adventi várakozást.

A november 12-i sajtótájékoztatón a Várkert Bazár adventi kínálatának különlegességeit Sikota Krisztina, a Várkapitányság Nonprofit Zrt. turisztikai és kulturális vezérigazgató-helyettese ismertette, vadonatúj eseményeiket pedig népszerű művészek mutatták be.

Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész avatta be a hallgatóságot, hogy Schubert Téli utazás című művében hogyan helyettesítik hangszerek az énekhangra írt részeket a Bogányi Trió előadásában.

Tóth Vera Artisjus-díjas énekesnő mesélt az Ünnep, újra együtt! koncertjéről, amelyet a Budapest Jazz Orchestra zenészei mellett igazi sztárvendégek tesznek feledhetetlenné.

Tóth László, a Budapesti Filharmóniai Társaság elnöke arról beszélt, miként eleveníti fel a régmúlt karácsonyait a BFTZ ünnepi koncertje a barokk muzsikától a jazzig.

Delov Jávor, a Random Trip zenekar művészeti vezetője a Tabán a házban című évzáró koncert részleteit mutatta be.

| Forrás: turizmusonline.hu

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője