2026. február 6., péntek - Dóra

Szabadidő, életmód

Itt az első online színházi seregszemle, 2021. szeptember 17-26.

1098

Először rendeznek Magyarországon online színházi seregszemlét, a szeptember 17. és 26. között tartandó eSzínház Fesztivál ideje alatt 25 prózai, valamint gyermek-és ifjúsági előadást tekinthetnek meg a nézők – közölték a szervezők.

A seregszemlén 21 intézmény és társulat 25 alkotással mutatkozik be. A rendezvény alatt többek között olyan teátrumok és társulatok előadását láthatják az érdeklődők, mint a Baltazár Színház, a Békéscsabai Jókai Színház, a Vígszínház, a KV Társulat, a Madách Színház, a Jászai Mari Színház, a Gólem Színház, az Örkény Színház, valamint a Vörösmarty Színház.

A legjobb előadásokat és alakításokat szakmai zsűri díjazza, amelynek tagjai Ráckevei Anna színművész, Radnóti Zsuzsa dramaturg, Horváth Csaba rendező-koreográfus, Ujj Mészáros Károly filmrendező, valamint Légrádi Gergely, az eSzínház vezetője. A zsűri értékelése mellett a nézők szavazatai is döntenek, hiszen voksaik alapján ítélik oda az eSzínház Fesztivál közönségdíját.

A szervezők emlékeztettek arra, hogy az Alapítvány a Magyar Színházakért, mint az eSzínház működtetője a nyár folyamán tett közzé felhívást magyarországi és határon túli magyar színházak, független társulatok számára, hogy három különböző kategóriában nevezhetnek azon jogtiszta előadásaikkal, amelyeket 2019 szeptembere óta mutattak be. A fesztivál egyik célja bemutatni, hogy az online vetítésre adaptált előadások miképpen hoznak létre új látásmódot, esetenként a színház és a film határán, másrészről megmutatni a pandémia által sújtott évadok ellenére a színházak értékes alkotásait.

Az eseményen átadják a legjobb digitális adaptációért, a legjobb látványtervezésért, valamint a legjobb női főszereplőnek és a legjobb férfi főszereplőnek járó szakmai díjakat. A fesztivál időtartama alatt öt alkalommal élő, ingyenes szakmai beszélgetéseket is közvetítenek neves színházigazgatók, vezető színészek, rendezők, dramaturgok és színházi szakemberek részvételével.

A rendezvény az eSzínház platformján, az internet virtuális terében zajlik majd. Az esemény alatt a nézők számára jegy- vagy bérletvásárlás mellett korlátlanul elérhetők az előadások, valamint az általuk legjobbnak ítélt produkciókra szavazhatnak is – olvasható a közleményben.

| Forrás: szinhaz.org

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tartalom galéria

Téli veszélyek a reptéri parkolókban: erre figyeljen indulás előtt

Téli veszélyek a reptéri parkolókban: erre figyeljen indulás előtt

More details
Jön a Flash Award 2026 - elindult a nevezés!

Jön a Flash Award 2026 - elindult a nevezés!

More details
Női Vállalkozók Napja, 2026. március 19.

Női Vállalkozók Napja, 2026. március 19.

More details
Üzemeltetőt vált a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok

Üzemeltetőt vált a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok

More details
GardenExpo, 2026. 2026. március 20-22.

GardenExpo, 2026. 2026. március 20-22.

More details
Terra Pláza, 2026. február 15.

Terra Pláza, 2026. február 15.

More details
Nemzetközi Macskakiállítás, 2026. február 7-8.

Nemzetközi Macskakiállítás, 2026. február 7-8.

More details
4 Helyszín Konyhabútor Kiállítás, 2026. február 20-22.

4 Helyszín Konyhabútor Kiállítás, 2026. február 20-22.

More details
VI. Esztétika Expo, 2026. február 14.

VI. Esztétika Expo, 2026. február 14.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője