2026. július 1., szerda - Annamária

Szabadidő, életmód

Virtuális kiállításon mutatják be a porcelánújdonságokat Herenden

1184

A manufaktúra egy izgalmas, 3D-s, virtuális túrát szervez a nagyközönség számára, amely február 22-től lesz látható a társaság honlapján. A porcelán születésétől a festésen át, érdekes videofilmeket nézhetnek meg a látogatók, akik a termékekre kattintva érdekes információkhoz is juthatnak a 2021-es újdonságokról.

A Herendi Porcelánmanufaktúra innovációs tevékenységének egyik meghatározó eleme a termékfejlesztés, ahol a gyárthatóságot, az eladhatóságot, a művészeti értéket és a gazdaságosságot tartják szem előtt. Már a tavalyi évben megkezdték azt a termékfejlesztési munkát, amely a manufaktúra 2021-es újdonságaira fókuszált, és közel egyéves munka eredménye az, amit február 22-én, a „Herend Virtual Tour” elnevezésű, virtuális kiállítás keretében a nagyvilág elé tárnak. Az újdonságok a „Teremtett világ csodái” mottó jegyében születtek.

herendipor2

– Fejlesztéseink során a természet adta gyönyörű értékekre próbáljuk felhívni a porcelánrajongók figyelmét – mondta el érdeklődésünkre Simon Attila vezérigazgató, aki kiemelte, hogy összesen 15 új dekort, 120 új terméket és 25 nagyméretű, bravúr porcelánt tárnak a herendi művészek a nagyvilág elé.

herendipor3

Az újdonságok között szerepel például az a 14 különleges, nagyméretű falitál, melyek a mesterfestők keze munkáját dicsérik. Elkészült egy monumentális díszkút, és a Főnix kollekció is, az egyedi dísztárgyak sorában pedig négy új karneváli figura. Jövőbe mutató újdonság a herendi platina kollekció, míg „Az állatok a természetben” sorozat darabjai különböző védett állatokat ábrázolnak, olyan mintával megfestve, amely az élőhelyükre utal.

Az idén 170 éves Viktória minta tiszteletére is készült egy új kollekció, Apponyi Albert születésének 175. évfordulójára pedig egy új, zöld dekort mutatnak be, platina szegéllyel.

herendipor4

Mivel idén a vírushelyzet miatt nem rendezik meg az Ambiente szakvásárt Frankfurtban, ezért a porcelánmanufaktúra most új technikával mutatja be 2021-es kollekcióját. Az újdonságokat a bemutatóteremben helyezték el, ahol egy video hívásra alkalmas stúdiót is létrehoztak, hogy áthidalják a Pandémia miatti utazási nehézségeket. A világ 60 országából kapcsolódhatnak majd be a skype megbeszélésekbe a manufaktúra kereskedelmi partnerei, és ismerhetik meg az újdonságokat. A nagyközönség számára pedig egy 3D-s, virtuális túrát szerveznek, amely február 22-től tekinthető meg a társaság honlapján.

(Forrás: veol.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője