2026. július 1., szerda - Annamária

Szabadidő, életmód

Lehet síelni Magyarországon most is – ezekkel a feltételekkel

953

Egyetlen sípálya van nyitva, és pont emiatt naponta csak 1500 vendéget tud fogadni Eplény. Jelenleg csak az Eplényi Síaréna üzemel Magyarországon, ráadásul naponta legfeljebb 1500 vendéget tud fogadni a létesítmény a koronavírus-járvány közepette – tájékoztatta az InfoRádiót Bátor Balázs marketingvezető.

"Mivel mi tudtunk egyedül nyitva lenni a havas pályák közül, az emberek, más választásuk nem lévén, megtaláltak minket, aminek nagyon örültünk. Alapvetően fennakadások nélkül tudtuk kezelni a tömeget. De be kellett vezetnünk limitet" – ecsetelte az ünnepi időszak tapasztalatait Bátor Balázs.

A maximális síelőszám bevezetése mellett egyéb intézkedéseket is hoztak, egyéb látogatókat és szánkózókat sem engednek a pályarendszer közelébe, továbbá kötelező a maszkviselés, megkövetelik a védőtávolság betartását, extra kézfertőtlenítő pontok vannak, illetve a kölcsönzőben is kétszer fertőtlenítenek minden felszerelést – visszavételkor és kiadáskor is.

"A nyitva lévő vendéglátó-ipari egységben tilos elfogyasztani az ételt, hanem ki kell menni a vendégeknek a parkolóba fogyasztani. És még egy nagyon fontos dolog: a 4 üléses felvonónál a maszkot és a kesztyűt nem szabad levenni, bár ez akkora gondot nem okoz egy sípályán" – sorolta.

Jellemzően a teljes síelőtársadalom megjelenik Eplényben, és sokan jönnek újként, hiszen külföldre sem igen lehet menni, Bátor Balázs szerint a látogatók elégedettek velük.

Nehéz kérdésnek nevezte, hogy milyen lesz a téli szezon, de reméli, megszűnnek a korlátozások, és az igazi tél is hamarosan megjön, e két körülmény pedig "kifejezetten jó" szezont ígérhet.

(Forrás: infostart.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője