2024. március 29., péntek - Auguszta

Konferenciák

IVSZ MENTA 2022 – A hatás mechanizmusa, 2022. szeptember 20 - 21.

1498

A MENTA az IVSZ és az iparág egyaránt legnagyobb jelentőségű eseménye, amit tartalmilag, témájában is szeretnénk legalább olyan izgalmasra hangolni, amilyen eddig ez az év volt. Jelen lesznek a hazai vállalatok legfontosabb és legnagyobb befolyású vezetői, és olyan nemzetközi, illetve magyar szakemberek, akik leplezetlenül és őszintén beszélnek azokról a transzformációs, szervezeti és üzleti folyamatokról, amelyek minden céget foglalkoztatnak.

Sok szempontból rendhagyó, megrázó, felkavaró, mégis különleges évet írunk. A világ, az üzlet, a gazdaságok olyan utakat járnak be, amelyeket régóta nem, és ha azt hittük, hogy a 2020-as volt a nagy fordulatokkal teli év, akkor tévedtünk. A hazai digitális gazdaság is rengeteg változást, gyorsulást és irányváltást élt meg, ezért is lehet talán egy biztos pont, hogy mindezt megbeszélhetjük együtt az IVSZ 29. MENTA konferenciáján. 

Tervezett témáink: 

Impact/ESG:
Milyen hatással bírnak a digitalizálódó vállalatok a társadalomra, a gazdaságra és az emberek életére? De ugyanez visszafelé is érdekes kérdés: a cégvezetők, a befektetők, a szakemberek hogyan hatnak a cégek működésére? Milyen hatásokat jósoltunk és vártunk az iparágunktól és mi valósult meg? Teljesültek az ígéretek? És ha nem, akkor miért nem? 

Az üzlet nyomában:
Mi zajlik pontosan a céges kulisszák mögött? Hogyan és főleg milyen fejlesztésekbe kapcsolódhatnak be a beszállítók, hol van a piac, kik a megrendelők, és kik azok, akik őket kiszolgálják?

Gyakorlat teszi:
Élő, valós példák a digitalizációs folyamatokról. Engedjük el a MIÉRT kérdését és nézzük meg a HOGYAN témáját. 

RRF/források:
A következő években tetemes pénzmennyiség érkezik abból a célból, hogy azt a digitális felzárkózásra használjuk. De ki, mire fogja ezt költeni? Ki tudja mederben tartani a pénzek áramlását? Hogyan lehet a legjobbat kihozni a rendelkezésre álló forrásokból? Nemzetközi példákkal mutatjuk meg, hogy máshol, mások mindezt hogy csinálták.

(IT) Élet az IT-n túl:
Hogyan és milyen tempóban zajlik a digitális transzformáció azokban az iparágakban, amelyek sorsa és helyzete az egész hazai gazdaságra kihatással van. Autóipar, elektronika, építőipar, mezőgazdaság, kereskedelem, turizmus, élelmiszeripar – mit tanulhatunk tőlük és nekik kell-e még egyáltalán tanulniuk tőlünk?

Formátumok:

  • Előadások
    Inspiráció, nagyívű gondolatok, nagyhatású esettanulmányok 15 percben a szakértőktől
  • Panelbeszélgetések
    Aktuális témák, az ország legjobb szakértői, fókuszált beszélgetés értő moderáció mellett 35-40 percben
  • Fireside chat
    Kötetlen stílusú beszélgetés, interjú egy előadó és a moderátor között. A hangsúly a tapasztalatmegosztáson van: életpályák, esettanulmányok, vélemények, szakmai tanácsok
  • Pro-kontra
    Szakértői vélemények ütköztetése 25 percben, hozzáértő moderáció mellett

A program végén szórakoztató előadásokkal és beszélgetésekkel vezetjük fel a Gyurós-díjak átadását, amit fogadás és vacsora követ.

Helyszín: Hotel Azúr, Siófok
Időpont: 2022. szeptember 20 - 21.

I Forrás: ivsz.hu

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Betehet az útdíj a buszos osztálykirándulásoknak

Betehet az útdíj a buszos osztálykirándulásoknak

More details
Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

More details
Fókuszban a fenntarthatóság – szakácsversenyt szervezett a Delirest

Fókuszban a fenntarthatóság – szakácsversenyt szervezett a Delirest

More details
Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

More details
Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details
Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

More details