2026. július 2., csütörtök - Ottó

Belföldi vásárok

Farmer-Expo, 2024. augusztus 29-31.

1290

Debrecenben, Kelet-Magyarország leghatékonyabb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítása, 2024. augusztus 29-31. között várja a látogatókat a Debreceni Egyetem Böszörményi úti Campusán. A Farmer-Expo Magyarország egyik vezető nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítása, ahol a hivatalos tenyészállat bemutató megtekintése mellett, kézműves élelmiszeripari kiállítók széles termékkínálatából is válogathatnak az érdeklődők.

A kiállítás ennek megfelelően fórumot biztosít a közvetlenül mezőgazdasági termeléssel foglalkozó, illetve az ehhez a szférához kapcsolódó, azzal partneri viszonyban álló hazai és külföldi cégeknek, vállalkozásoknak és szervezeteknek a termékeik, szolgáltatásaik bemutatására.

Emellett a program évről évre bővülő palettáján olyan szakmai rendezvények is szerepelnek, amelyek az egyes, szűkebb területein tevékenykedő szakemberek számára adnak módot az új, fontos ismeretek elsajátítására, a legújabb kutatási, termelési eredmények vagy egyéb, a gyakorlatban közvetlenül hasznosítható tapasztalatok megismerésére.

A Farmer-Expo helyszínéül 1993-tól minden évben a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központ (mai nevén Böszörményi úti Campus) szolgál. Az intézmény megalapítása óta eltelt több mint 140 év alatt létrejött egy olyan korszerű intézmény, amely mára az ország egyik legnagyobb tudományos mezőgazdasági és vidékfejlesztési központjává vált, és emellett egy csodálatos természeti környezetben fekszik.

2006-ban indult útjára az I. HORTICO Zöldség-Gyümölcs Kertészeti Szakkiállítás, amely hiánypótló jelleggel a kertészeti ágazat számára biztosít átfogó szakmai fórumot.

A Magyar Állattenyésztők Szövetsége a Farmer-Expót a hivatalos tenyészállat bemutató rendezvényeként ismeri el. Az állattenyésztési kiállítást európai színvonalú szarvasmarha, ló, sertés és juh showbírálat teszi még értékesebbé.

A kiállítás szakmai program tematikájára jellemző, hogy minden évben kiemelésre kerül egy-egy, az agráriumot érintő kérdés, melyet konferencia keretében, külföldi szaktekintélyek bevonásával vitatnak meg a hazai szakemberek. A szakmai rendezvényeket minden évben gyakorlati bemutatók, üzletember-találkozók és termékbemutatók színesítik.

Nem múlhat el egy Farmer-Expo sem kézműves élelmiszeripari kiállítók nélkül. A vásárlók megbízható minőséget, egészséges termékeket akarnak a kosarukban látni. Ezt szem előtt tartva az élelmiszer-feldolgozás és termék-előállítás területét lefedő családi gazdaságok, kézművesek, őstermelők valódi unikumokkal érkeznek a kiállításra.

Jegyárak:

Csütörtöki/pénteki/szombati napijegy: 3000 Ft
A belépőjegy a kiválasztott napra érvényes amellyel minden program látogatható.

Csütörtöki/pénteki/szombati parkolójegy: 3000 Ft
A parkolójegy az adott napra érvényes, egy autóra felhasználható.

A belépés 14 éves kor alatt ingyenes.

https://www.farmerexpo.hu

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője