2026. február 7., szombat - Tódor

Elindult a nevezés a 10. Az Év Irodája versenyre

1815

Elindult a nevezés az immár 10. alkalommal megrendezendő Az Év Irodája versenyre, amelyen többek között keresik Az Év Irodáját, Az Év Közösségi Terét, Az Év Kivitelező és Az Év Belsőépítész Cégét. A verseny mellett, októberben egy 9 napos programsorozatot hívnak életre a szervezők Office Week néven, amelynek csúcspontja az OfficeXPO iroda-belsőépítészeti kiállítás lesz.

2019-ben 10. alkalommal rendezik meg Az Év Irodája versenyt, ami mára az egyik legnagyobb presztízsű irodapiaci megméretéssé vált. „A megfelelő munkahelyi környezet megteremtése szinte csodafegyver a vállalatok kezében, hiszen a legjobb szakembereket egy emberközpontú, igényes irodával sikeresebben tudják magukhoz csábítani” – mondta Fodor Dániel, az esemény Brand&Project Leadje.

evir

A szervezők azt tapasztalták, hogy az elmúlt években egyre több vállalat számára lett kiemelkedően fontos a munkavállalói elégedettséget növelő irodai környezet. Idén ezért Az Év Irodája verseny mellett októberben kerül sor az Office Week irodatér fesztiválra és az OfficeXPO-ra, valamint Az Év Irodája kiállítására is, amelyek kiemelt szakmai partnere a Design Hét Budapest.

A szervezők célja, hogy mindenki megnézhesse a legmenőbb irodatereket a rendezvénynek helyet adó budapesti MOM Sportban és a szakmai előadásokkal népszerűsíteni tudják az „Office Brandinget”, vagyis az irodatér márkaépítést, ami segíteni tud a HR célok elérésében.

Office Week

Az OfficeXPO köré egy 9 napos fesztivált is szervez Az Év Irodája csapata; az Office Weeket október 14-22. között rendezik meg. A látogatók megnézhetik az elmúlt 10 év díjnyertes irodáit, jógázhatnak egy irodaház tetején a naplementében, meghallgathatják a hazai díjnyertes tervezők történeteit egy-egy izgalmas workshopon, körbejárhatják a legmenőbb belsőépítészeti kiállításokat az OfficeXPO-n, vagy éppen kipróbálhatják a legújabb irodai tech kütyüket.

Az Office Week fesztiválra ITT lehet ingyenesen regisztrálni

OfficeXPO

A milánói dizájn hét és a budapesti OfficeUP konferencia inspirációiból merítve hívjuk életre Közép-Európa első, bérlőknek szóló irodadizájn kiállítását. Hidat építünk azok között, akik megálmodják, akik építik, és akik használják az irodákat.

A rendezvény résztvevői HR-esek, irodavezetők, marketingesek, tervezők, cégvezetők és a maguk a munkavállalók.

Az Év Irodája versenyre pedig ITT lehet jelentkezni.

Forrás: realista.hu

 

 

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Téli veszélyek a reptéri parkolókban: erre figyeljen indulás előtt

Téli veszélyek a reptéri parkolókban: erre figyeljen indulás előtt

More details
Jön a Flash Award 2026 - elindult a nevezés!

Jön a Flash Award 2026 - elindult a nevezés!

More details
Női Vállalkozók Napja, 2026. március 19.

Női Vállalkozók Napja, 2026. március 19.

More details
Üzemeltetőt vált a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok

Üzemeltetőt vált a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok

More details
GardenExpo, 2026. 2026. március 20-22.

GardenExpo, 2026. 2026. március 20-22.

More details
Terra Pláza, 2026. február 15.

Terra Pláza, 2026. február 15.

More details
Nemzetközi Macskakiállítás, 2026. február 7-8.

Nemzetközi Macskakiállítás, 2026. február 7-8.

More details
4 Helyszín Konyhabútor Kiállítás, 2026. február 20-22.

4 Helyszín Konyhabútor Kiállítás, 2026. február 20-22.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője