E sorok szerzője munkájából adódóan rendszeresen megfordul a legelegánsabb hotelekben idehaza és külföldön egyaránt, így valóban van rálátása arra, mit hogyan illik – elsősorban a négy- és ötcsillagos besorolású szállodákban. Valószínűleg az alább írtak sokaknak triviálisak, de igyekszünk most egy komplett „hoteletikettet” összeállítani dióhéjban, hogy az íratlan játékszabályok is egyértelműek legyenek. Egyébként meglepően nehéz levonni általános konzekvenciákat, hiszen minden láncolat vagy akár ház más és más, de azért megpróbálunk végighaladni a főbb taposóaknákon.
Ki kell-e enni a hotelt a vagyonából?
Az emberek tekintélyes része kifejezetten szereti a félpanziót, amely általában a négycsillagos wellnesshotelek vagy a tengerparti resortok jellemzője. Ilyenkor sokan kihagyják az ebédet, és jól belakmároznak reggel és este is. (De idevehetjük az utcáról is látogatható vasárnapi brunchokat is, ez Budapesten is egyre népszerűbb ajánlat manapság a luxusszállodákban.) Ezzel nincs is semmi baj, ezért van a svédasztal, hogy mindenki magát szolgálja ki, és annyit egyen a büféreggeliből, amennyi belefér, vagy amivel kihúzza vacsoráig a napot. (Őszintén szólva évi pár alkalommal nem is feltétlen fontos, hogy két ilyen nagy trakta közé még egy főétkezés beiktatódjék.)
Ha az etikettre is szeretnénk figyelni, akkor két dolgot kell itt megemlítenünk, amelyek egyébként kéz a kézben járnak: a felhalmozást és a maradékhagyást. Sokan azzal kezdik, hogy nagy ételkupacokkal bástyázzák magukat körbe attól való félelmükben, hogy a csévingek és a tálcák nem lesznek újratöltve. Egy jól működő hotelben márpedig a konyha teszi a dolgát, és az étkezések ideje alatt folyamatosan monitorozza, mi van épp fogyóban. Mivel megérkezés után az ember még éhes, így hajlamos túlszedni magát, aminek eredményeképp érintetlen pékáruk és egyebek landolnak majd a kukában. Amikor manapság a közbeszédben gyakori téma az élelmiszer-pazarlás, a fenntarthatóság és az éhínség, erre illik bizony odafigyelni. (És itt most nem a kisbabás anyukákról van szó, akik örülnek, ha egyszer a kínálótálak felé jutnak, ott nyilván abszolút érthető a praktikumra való törekvés.)