2026. január 17., szombat - Antal

Hírek

Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

1069

Hosszú idő után újra megnyitotta kapuit Budapest belvárosának egyik legikonikusabb vendéglátóhelye. Az Apostolok Étterem több mint 120 éve a magyar gasztronómia, a főváros kulturális és kulináris életének meghatározó szereplője.

A Kígyó utca 4–6. alatt található étterem története 1902–1903-ban kezdődött, amikor Förster János megnyitotta az „Apostolok”-hoz címzett sörözőt a Schmahl Henrik által 1894-ben tervezett épületben. A vendéglátóhely már ekkor kitűnt különleges atmoszférájával: a félhomályos boxokkal, a fülkék felett megjelenített apostolfejekkel és a fegyelmezett házirenddel, amely így szólt:

„Csend és józanság. Nyitva reggel 9-től este fél n-ig.”

A századforduló Budapestjén a sörkultúra hatalmas lendületet kapott. A sörivás polgári előjog lett, és a város éttermei versengtek a gyárak kegyeiért. Az Apostolok exkluzív szerződést kötött a Pilseni sörgyárral, majd olyan ritkaságokat árultak, mint a Löwenbräu és a híres Szent Benno sör – amit akkoriban az egész országban csak itt lehetett fogyasztani.

Az étterem igazi aranykora az 1920–30-as években jött el. Írásaiban Krúdy Gyula is megörökítette a hely különleges hangulatát: „a hűvös bolthajtások alatt égő lámpák világánál, a tizenkét apostol fülkéiben még azok is sört ittak, akik máskor soha nem szokták ezt tenni”.

A vendégtér mai formája az 1913-as átépítés során jött létre, Gattaringer Oszkár bútortervei, Bartolfy János fafaragásai, Schillinger Vilmos burkolatai és Szabó Kálmán mozaikjai a mai napig eredeti szépségükben csodálhatók meg, az étterem 1973 óta műemléki védettség alatt áll.

Vissza a gyökerekhez

A most megnyílt Apostolok Étteremben a belső tér eredeti szellemisége, a történelmi fafaragások, a boltívek, az ikonikus apostolfejes fülkék ma is meghatározó részei az élménynek.  Az étterem ma ismét azt a hangulatot idézi, amely több generáción át legendává tette, miközben a modern vendéglátás kényelmét is biztosítja. 

Számos újdonság is várja a vendégeket: terasz a belváros szívében, élő zene minden este, és a történelmi enteriőr modern fényárban az üvegfalaknak köszönhetően.

Az Apostolok Étterem étlapja a magyar konyha klasszikusain alapul, olyan fogásokkal, amelyek évtizedek óta elválaszthatatlanok a legendás intézménytől. A gulyásleves, a roston sült kacsamáj kakukkfüves rosé körtével és pirított vajas kaláccsal, a marhapörkölt sztrapacskával és a somlói galuska mind megtalálhatók a kínálatban.

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

More details
Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

More details
Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

More details
Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

More details
Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője