2026. július 1., szerda - Annamária

Hírek

A térség rendezvényszervezője: Interjú Loksa Leventével

971

2024-ben az egyik legösszetettebb rendezvény az Ipoly Feszt lesz, amiben több mint 10 település vesz részt ismét. A régi megszokott fesztiválok mellett lesz egy-két új is, ahol nagyon jó zenekarok, énekesek és lemezlovasok fognak fellépni.

Hogyan lesz egy jegyzői pályára készülő fiatalemberből sikeres rendezvényszervező? 

  • Húsz éve végeztem az államigazgatásin, és sokáig valóban csak a jegyzői munka vonzott, de az élet úgy hozta, hogy sikeres lettem egy speciális vagyonvédelmi üzletágban 16 évvel ezelőtt, ami aztán teljesen más irányba vitte az életemet és a mai napig le is köt. Tehát több tevékenység is van az életemben egyszerre

Mikor kezdtél rendezvényeket szervezni?

  • A rendezvény-és konferenciaszervező képesítésemet még 2009-ben szereztem meg, hiszen korábban több bált szerveztem, zongoristaként pedig 8 éven át zenéltem rendezvényeken az egyetem alatt, tehát érdekelt. Valahogy szükségesnek éreztem, hogy megszerezzem ezt a képesítést, pedig idehaza a szervezők többsége e nélkül dolgozik. A legelső szabadtéri fesztiválunk a motoros találkozó volt Vácott 2012-ben, ami mögött akkor még a testvérem cége állt egészen 2016-ig. Az évi 2-3 fesztivált Wernke Ádám barátommal szerveztük meg, aki a váci rendezvények szervezésében azóta is töretlenül részt vesz. Ezzel a pár váci fesztivállal mentünk évente a Dunakanyar Rendezvényiroda Kft. 2016-os megalapításáig. Nővéremmel azért hoztunk létre ezt az új céget akkor, mert hosszú lobbi tevékenység után több rendezvény megszervezésére kaptunk lehetőséget Esztergomban. A városban mi akkor már évek óta dolgoztunk próbavásárlásokkal, így kapcsolatokra és barátokra tettünk szert. Ettől az évtől így már évi 8-10 fesztivált is szervezhettünk a Dunakanyarban, ami jelentős ugrás volt az életünkben, hiszen nem csak több, hanem nagyobb rendezvényeket is csinálhattunk. A Dunakanyar Rendezvényiroda nevet még kreatív kollégám, Wernke Ádám javasolta korábban, ami addig jó név is volt, amíg csak a Dunakanyarban tevékenykedett a cég. Feleségem, aki a kezdetektől jobb kezem a rendezvényeknél, 2017-ben bemutatott a szécsényi városvezetőknek, amely hivatalban korábban ő is dolgozott. Ezzel elindult a rendezvényiroda Nógrád vármegyei térhódítása, amelyet aztán szülővárosunk Balassagyarmat követett.

A teljes cikk: A térség rendezvényszervezője: Interjú Loksa Leventével

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője