2026. május 23., szombat - Dezső

Hírek

Átlépte az ötszázezret a dubaji világkiállítás magyar pavilonja látogatóinak száma

783

Átlépte az ötszázezret a dubaji világkiállítás magyar pavilonja látogatóinak száma - jelentette be Tóth Andrea, az Expo 2020 Magyarország Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Nagyon-nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ilyen csodálatos pavilont sikerült létrehozni, amely nagy sikerrel mutatja be Magyarországot, Magyarország turisztika vonzerejét a nagyközönségnek"

- hangoztatta az ügyvezető igazgató. Tóth Andrea aláhúzta, hogy az expo látogatóinak száma immár 10 millió fölött van, s ebből minden huszadik ember a magyar pavilont is felkereste. "Ez azt jelenti, hogy az első nap óta napi öt-nyolcezer látogatót fogadunk, ami nagyon nagy büszkeség, és nagyon örülünk, hogy ennyien szeretik és kedvelik a magyar pavilont. Vannak visszajáró vendégeink is, akik annyira kedvelik az itteni élményeket, hogy többször is ellátogatnak hozzánk" - magyarázta a cégvezető. Tóth Andrea arra számít, tartani lehet azt a kitűzött célt, hogy a világkiállítás végéig egymillió látogató keresse fel a magyar pavilont.

 "Az volt a célunk, hogy Magyarországot minél inkább sikerüljön bemutatni, azokat a turisztikai desztinációkat, amelyet a legfontosabbak az országban, azokat minél szélesebb körben sikerüljön bemutatni, hogy minél több turista érkezzen Magyarországra, és minél több látogató tapasztalja meg személyesen is azt a csodát, amit Magyarország rejt"

-fogalmazott az Expo 2020 Magyarország Nonprofit Kft. vezetője.

Az eredetileg 2020-ra tervezett rendezvényt a koronavírus-járvány miatt egy teljes évvel el kellett halasztani. A pandémia miatt Dubajba utazni csakis friss negatív teszttel lehet, és az expóra is csakis beoltva, vagy negatív teszteredménnyel lehet belépni.

A dubaji világkiállítás március végéig látogatható.

| Forrás: MTI

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet a Reims-i Operaházban

Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet a Reims-i Operaházban

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője