2026. július 2., csütörtök - Ottó

Hírek

Erősen indít a Sziget

1334

Elsőre több mint 40 zenekart tartalmazó nagy csomaggal jelentkezett a Sziget, tele világsztárokkal, befutott nevekkel, itthon még soha nem látott előadókkal.

Jön az Arctic Monkeys, Dua Lipa és a Kings Of Leon valamit Bastille, Stromae vagy Lewis Capaldi a Nagyszínpadra, de a színes csokorban ott van például a multi-instrumentalista FKJ, a tavaly évvégén megjelent albumával Woodkid, vagy az idén megjelent új lemezével érkező brit producer-duó, a Jungle. Érkezik a tiktok-on óriásit futó Princess Nokia vagy az első lemezével a brit lemezlista élén debütált banda, Bono fiának együttese, az Inhaler. A fesztivál augusztus 10-én nyitja meg a kapuit a közönség előtt.

Két teljes év kihagyás után 2022-ben ismét megrendezik Budapesten a Sziget Fesztivált. Az Óbudai szigeten augusztus 10-én kezdődnek a programok, a fellépők közül pedig az első negyven névről 2021. november 23-án lerántották a leplet.

Kádár Tamás, a Sziget főszervezője elmondta:

Nagy lelkesedéssel készülünk a 2022-es Szigetre egy, a hosszú szünet utáni „nagy visszatéréshez” méltó programmal. A Nagyszínpadon például olyan headlinereket jelentettünk most be, melyek friss lemezanyagaikat hozzák el a Szigetre. Kádár kiemelte, hogy a Kings of Leon idén márciusban rukkolt elő új lemezével, ezzel pótolja a tavaly elmaradt szigetes koncertjét, csakúgy, mint Dua Lipa, aki a tavaly megjelent és idén Grammy-díjat nyert lemezét hozza el, és nem mellesleg toronymagasan vezeti a Sziget látogatók kívánságlistáját.

A Nagyszínpadra most bejelentett headlinerek között van még az Arctic Monkeys. A zenekar nemrég adta hírül, hogy már finisben van az új lemezük, amit 2022-re szánnak és nyilván a Szigeten élőben is meghallgathatjuk.

Kádár elmondta, hogy a most napvilágot látott listán a Nagyszínpad további fellépői között is olyan nevek szerepelnek, akik több nemzetközi fesztiválon headlinerként lépnek föl 2022-ben, mint például a Bastille, Stromae vagy Lewis Capaldi.

A több mint 40 most közzétett fellépő egy rendkívül változatos és vonzó képet mutat a jövő évi felhozatalból, melyben vannak világsztárok, befutott nevek, kurrens zenei csemegék, feltörekvő csapatok is, így összességében egy nagyon erős első bejelentéssel indíthatjuk a 2022-es fesztiválunk jegyértékesítését – kommentálta a mostani hírt Kádár Tamás.

Tehát a Nagyszínpad headliner sorába landolnak a legfrissebb hanganyagukat bemutató világsztárok, így augusztus 10-én Dua Lipa, 11-én a Kings Of Leon és 15-én az Arctic Monkeys.

A koraesti sávokban ott lesznek a nem kevésbé nagy nevek, mint a 2020-ban kétszeres Brit Awards-díjas Lewis Capaldi, a francia sanzon világát elektro, hip-hop és a világzene elemeivel keverő belga Stromae és a hírek szerint februárban új albummal kecsegtető Bastille – olvasható a közleményben.

Akik még biztosan itt lesznek: Alan Walker, Caribou, Woodkid, FKJ, Jungle, Jon Hopkins, Sigrid, slowthai, Ronnie Flex & The Fam, Rilès, Princess Nokia, Yung Lean, Little Simz, Beabadoobee, Clutch, Fontaines D.C., Yves Tumor and Its band, Inhaler, Badbadnotgood, Sevdaliza, Honey Dijon, Bob Moses, Floating Points, NGHTMRE, Alice Merton, Lola Marsh, Jade Bird, Viagra Boys, Iceage, Black Honey, Giant Rooks, Tokimonsta, Apashe, TSHA, John Talabot és Taahliah.

| Esemény Menedzser

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője