2026. július 1., szerda - Annamária

Hírek

Megnyílt az ország első erdei bringaparkja

1634

Az Országos Bringapark Program első, ténylegesen erdei single trail pályája készült el Balassagyarmaton, amely ráadásul hamarosan a környék egyik jelentős turisztikai célpontja lehet. A Börzsöny és a Cserhát turistái a bringapálya mellett egy sor más fejlesztésnek is örülhetnek.

A Balassagyarmati Bringaparkot a városközponttól mintegy négy kilométeres távolságra fekvő Nyírjes városrészben alakították ki. A helyszín igazi élményparadicsomnak ígérkezik, hiszen egy mesterséges tórendszer mellé, erdei környezetben jelölték ki a pálya 3,3 kilométeres nyomvonalát. Az ugratókat is úgy építették fel, hogy a sebesség függvényében minden korosztálynak megfelelő kihívást nyújtson - áll az Aktív Magyarország honlapján.

Mivel védett nemzeti parki területről van szó, ezért az első ilyen jellegű erdei környezetben futó pálya megépítését az erdőtörvény módosítása tette lehetővé. Az új szabályozás értelmében már az adott terület vagyonkezelője is köthet saját hatáskörben feltételekhez kötött használati megállapodást a helyi önkormányzattal. A pálya építését komoly egyeztetés előzte meg annak érdekében, hogy az Ipoly Erdő Zrt. kezelésében lévő területen a természetvédelem, a turizmus és a sport érdekei egyszerre érvényesülhessenek. Az új szabályozási környezetnek köszönhetően a jövőben várható, hogy több hasonló erdei single trail útvonal a balassagyarmatival megegyező csodálatosan szép erdei környezetben valósulhat meg.

A bringapark megépülését az Országos Bringapark Programon keresztül 10 millió forinttal támogatta az állam, míg az önkormányzat további 10 millió forinttal szállt bele a fejlesztésbe. Egy másik projekt keretében a biciklipálya mellett hamarosan látogatóközpont is épül, melynek földszintjén kerékpárosokat is kiszolgáló öltözőt és zuhanyzóval ellátott mosdót alakítanak ki. A beruházásban még víziszínpad, tematikus sétányok, játszóház is épül a helyszínen.

Az Országos Bringapark Programban a magyar kormány 2021-ben 39 bringa- és görpark fejlesztését támogatta, összesen 1,1 milliárd forint értékben. Hamarosan elindul a pályázati időszak a 2022-es évre, amelyben az előző időszakhoz hasonlóan önkormányzatok és egyesületek 50%-os támogatást kaphatnak bringapályák és görparkok építésére.

| Forrás: turizmusonline.hu

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője