2026. május 23., szombat - Dezső

Hírek

Új vezetővel erősít az inspire original

1727

A több mint 20 éves rendezvényszervezői múlttal rendelkező Inspire Rendezvényügynökség Kft. csapata új operatív vezetővel bővült Szabó Pál személyében, aki ügyféloldalról igazolt át az ügynökségi oldalra. A vezető a Samsung Electronics Magyar Zrt.-nél különböző IT-, és fogyasztói elektronikai kereskedelmi vezetői beosztásokban eltöltött időszak (13 év) után érkezett az inspire original operatív igazgatói pozíciójába, melyet szeptember elseje óta tölt be.

„Az ügynökség tulajdonosával és egyben ügyvezetőjével, Mesterházy Dániellel még 2000 tavaszán találkoztunk először egy rendezvény kapcsán, ahol ő már akkor az inspire original képviseletében, én pedig megbízóként, az akkori munkahelyem képviseletében voltam jelen. A több mint 20 évnyi közös munka során kialakult emberi és szakmai kapcsolat eredményeképpen érkeztünk el oda, hogy megtisztelt ezzel a pozícióval. Nagyon vonzó számomra, hogy új területen új kihívások közepette próbálhatom ki magam, és az eddigi ügyféloldalon szerzett tapasztalataimat beépíthetem az ügynökség életébe, gondolkodásmódjába” – mondja Szabó Pál.

A többszörös Lollipop díjjal kitüntetett ügynökség vezetője szerint, ahogy oly sok területen, úgy a kommunikációs ügynökségek piacán is szemléletváltás szükséges, folyamatos megújulást követel a piac és az kerülhet ki „nyertesként”, aki gyorsan reagál ezekre a változásokra.

„Az új pozíció létrehozásával és Pál üzleti tapasztalatának bevonásával kettős célunk volt. Elsődleges feladatunk, hogy a háttérfolyamataink magasabb szintű strukturálásával és automatizálásával még nagyobb figyelmet fordíthassunk partnereink céljainak elérésére mind a kreatív munka terén, mind az ügyfélkiszolgálásban. Másfelől pedig kiemelt szándékunk, hogy a cég erősödjön a jelen kor kihívásainak és a rohamosan változó piaci környezetnek megfelelve. Úgy vélem, hogy Pali szakmai tudásával és eddig megszerzett ismereteivel ügynökségünk még magasabb szinten tudja a jövőben ügyfeleit kiszolgálni, professzionálisabb szolgáltatást biztosíthatunk partnereinknek” - teszi hozzá Mesterházy Dániel.

I Forrás: inspireoriginal.hu

 

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet a Reims-i Operaházban

Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet a Reims-i Operaházban

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője