2025. december 23., kedd - Viktória

Hírek

Díjazták az üzleti utaztatás és rendezvényszervezés legjobbjait

643

A Budavári Palota Főőrségi Rendezvényterme adott helyszínt a 11. Business Excellence díjátadó gálának és fogadásnak.

A szeptember 15-én, délután lezajlott eseményen az üzleti turizmus legjobbjainak több kategóriában adták át a díjakat a Business Traveller Hungary magazin szakmai zsűrije, valamint az olvasóközönség szavazatai alapján.

Gál Pál Zoltán, a Business Traveller Hungary magazint is kiadó Turizmus Kft. ügyvezetőjeként köszöntötte a megjelenteket.
Elmondta többek között, hogy az egy évvel ezelőtti díjátadón is tudták a résztvevők, hogy nehéz év elé néznek, de azért olyan krízisre senki nem számított, mint amit a harmadik Covid-hullám okozott.

A jövőről szólva hozzátette, egy év elteltével azok a cégek lehetnek majd díjazottak, amelyek meg tudják majd fizetni a minőségi munkaerőt, s így minőségi szolgáltatást is tudnak nyújtani.

Kitért arra is, hogy a pandémiás helyzet kikényszerítette néhány, korábban díjazott kategória, például a „legjobb üzleti utaztató” elhagyását, ugyanakkor életre hívott néhány új kategóriát, úgymint a „legjobb online rendezvénytechnikai megoldás”.

Végezetül megköszönte a sok leadott szavazatot, és a lehetőségekhez képest sikeres évet kívánt a résztvevőknek.

dijattur2

Kenderesy Nadin, a Turizmus Kft. pr és rendezvény igazgatója megköszönte a rendezvény létrejöttéhez kiemelkedő támogatást nyújtó cégek, így a Synlab Hungary Kft., az Invitech Kft., a Főőrség & Lovarda, valamint a Visual Europe Group hozzájárulását.
Külön is kiemelte a helyszínt üzemeltető Eventrend Group szerepét, s át is adta a szót a Budavári Palota Főőrség & Lovarda ügyvezetőjének.

Bottyán István rövid köszöntőjében hangsúlyozta, hogy nem egy kávéházat, s nem is egy rendezvényhelyszínt vehet birtokába a nagyközönség és a rendezvényszervező szakma, hanem egy összetett élményt nyújtó történelmi helyszínt.
Még a díjátadó, illetve a helyszín bejárása és a fogadás kezdete előtt egy rövid kerekasztal-beszélgetés keretében elemezték a „Mi várható az üzleti utazások és a céges rendezvények piacán?” témakörét.

A beszélgetés résztvevői voltak:

  • Hladics Orsolya, az Invitech ügyfélmarketing-vezetője;
  • Kőrössy Zoltán, az Eventrend társtulajdonos ügyvezetője;
  • Mantuano Mónika, a HP marketingmenedzsere, a Uniceo alelnöke;
  • Toldi Gabriella, a Jet Travel ügyvezetője, a beszélgetés moderátora.

A résztvevők elmondták többek között, hogy nagyon nagy nehézségeket okozott és okoz a pandémia, ugyanakkor életre hívott olyan innovációkat is, mint a „buborék” sportrendezvények, valamint, rákényszerítette a rendezvényszervezőket és a helyszíngazdákat annak a kezelésére, hogy a megrendelők oldalán is eltűnt a szakemberek jelentős hányada, ráadásul nagyon rövid határidővel kell elfogadni rendeléseket és lemondásokat is.

dijattur3

Elhangzott az is, hogy néhány évvel ezelőtt a videó-konferenciák térhódítása sem tudta megtörni az élő rendezvények varázsát, s biztosak abban, hogy hosszú távon a Covid-járvány sem tünteti el az élő rendezvényeket, igaz, most már örökre velünk maradhatnak a hibrid megoldások.
Egyetértettek abban is, hogy a legóvatosabban a multinacionális cégek nyitnak újra az élő rendezvények felé, míg a privát szféra, illetve a kkv-k sokkal rugalmasabban tértek vissza az élő rendezvényekhez.
Elhangzott még, hogy két számjegyű az időpont módosítások részaránya, miközben nem, hogy az átütemezéseket, de egyáltalán a szervezéseket is nehéz kézben tartani a hatalmas szakemberhiány miatt.

A fogadás során a beszélgetésekben többször is szóba került a kormány aznapi bejelentése – néhány órával a rendezvény előtt –, miszerint nem terveznek újabb lezárásokat vagy szigorításokat, azonban tovább nőhet a védettségi igazolványok szerepe. Tudvalevőleg kizárólag ilyen igazolvány birtokában lehet részt venni a zárt térben megtartott üzleti rendezvényeken. A jelenlévők egyébként jó példát mutatva valamennyien védettségi igazolvány felmutatásával regisztráltak a rendezvényre.

| Forrás: turizmus.com

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

IMAGINE Wedding Show, 2026. február 14.

IMAGINE Wedding Show, 2026. február 14.

More details
Central European Wedding Show,  2026. február 28. - március 1.

Central European Wedding Show, 2026. február 28. - március 1.

More details
Mesterséges intelligencia: buborék vagy megatrend? – 2026. január 27. (online)

Mesterséges intelligencia: buborék vagy megatrend? – 2026. január 27. (online)

More details
Property Warm Up, 2026. február 19.

Property Warm Up, 2026. február 19.

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Portfolio Investment Day, 2026. február 24.

Portfolio Investment Day, 2026. február 24.

More details
Retail Day, 2026. március 4.

Retail Day, 2026. március 4.

More details
Süti helyett fehérje: ezt tedd a testépítő szerint, ha nem akarsz pluszkilókat

Süti helyett fehérje: ezt tedd a testépítő szerint, ha nem akarsz pluszkilókat

More details
5 millió adag étel készült Óbuda kedvenc vendéglátóhelyén

5 millió adag étel készült Óbuda kedvenc vendéglátóhelyén

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője